Henry szerint Cucurella zsebre tette Olisét és Dembélét a vb-elődöntőben

T. Z.T. Z.
2026.07.15. 10:32
null
Marc Cucurella (24) a spanyolok egyik legjobbja volt a franciák ellen is (Fotó: Getty Images)
A francia labdarúgó-válogatott korábbi klasszisa, Thierry Henry elismerően beszélt a spanyol válogatott teljesítményéről a keddi világbajnoki elődöntő után. Mint fogalmazott, Luis De la Fuente együttese minden tekintetben felülmúlta a franciákat, és megérdemelten aratott 2–0-s győzelmet.

„Spanyolország megmutatta, miért is lett Európa-bajnok. Labdával és labda nélkül is uralta a mérkőzést, sokkal jobb volt, ennél többet nem is kell mondanom. Most már azon kell gondolkodni, hogyan lehet egyáltalán játszani ellenük” – fogalmazott Thierry Henry a madridi As szerint a lefújás után.

A francia legenda külön kiemelte Mikel Oyarzabalt, akit szerinte nem értékelnek kellőképpen: „Az emberek nem tisztelik eléggé Oyarzabalt, mert a Real Sociedadban futballozik, nem pedig a Barcelonában, az Atlético Madridban vagy a Real Madridban. Most viszont talán már megkapja azt az elismerést, amit megérdemel.”

Henry a spanyolok balhátvédjét, Marc Cucurellát is méltatta, aki sárga lapja ellenére végig kiválóan semlegesítette a francia szélsőket: „Cucurella elképesztő. Sokan kinevetik, pedig egyszerűen senki sem tud átmenni rajta. Hihetetlen dolog, hogy a harmincadik perctól kezdve sárga lappal futballozott, mégis úgy védekezett, hogy sorra megnyerte a párharcokat Michael Olisével és Ousmane Dembélével szemben. Gyakorlatilag zsebre tette őket” – fogalmazott a korábbi világ- és Európa-bajnok támadó.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
Tegnap, 11:39

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32