Az Egyesült Államok veretlenül, kapott gól nélkül a nyolc között

Vágólapra másolva!
2007.06.13. 11:02
Az Arany Kupán a B-csoport harmadik fordulójában az amerikai válogatott négy góllal verte El Salvadort, míg Trinidad és Tobago döntetlent játszott Guatemalával. A már korábban továbbjutó amerikaiak pontveszteség és kapott gól nélkül léphettek a legjobb nyolc közé, míg az így négypontos Guatemala eggyel megelőzte Salvadort és szintén biztos negyeddöntős.
Landon Donovan büntetőből szerezte 31. válogatottbeli találatát
Landon Donovan büntetőből szerezte 31. válogatottbeli találatát
Landon Donovan büntetőből szerezte 31. válogatottbeli találatát
Landon Donovan büntetőből szerezte 31. válogatottbeli találatát

A hárompontos salvadoriaknak viszont még nem kell csomagolniuk, de sorsuk immár nem a saját, hanem a C-csoport csapatainak a kezében van.

Az amerikaiak Bostonban az első félidő végén már két góllal vezettek, amelyet a második felvonásban megdupláztak.

A mérkőzést egyértelmű amerikai mezőnyfölényt hozott, az érdemi dolgokat tekintve DaMarcus Beasley első gólja nyitotta az összecsapást a 32. percben - Landon Donovan szögletét követően volt eredményes -, majd zárta a második találata a 88. percben.

Az első játékrészben még Donovan értékesítette az Alberto Pacheco kezezése miatt megítélt tizenegyeset, a támadó 31 gólját szerezte a nemzeti együttesben.

Trinidad és Tobago tavaly még a vb-n szerepelhetett, most ellenben azt a csúfságot igyekeztek elkerülni, hogy ne nullpontosan kelljen búcsúzniuk a kontinenstornától.

Esetükben a pontszerzése már csak azért dicséretes, mert a 28. percben Dwyane Jack kiállítását követően - durván lekönyökölte Jose Manuel Contrerast - emberhátrányban játszottak.

Két perccel később így is vezetést szerezhettek volna, Densill Theobald a keresztlécet lőtte telibe egy pazarul elvégzett szabadrúgásból.

A második felvonásban mindkét csapatnak adott volt a lehetőség, hogy megszerezze a vezetést, ez azonban Guatemalának sikerült, Carlos Ruiz, becenevén a „kispecás” szinte már győzelmet érő gólt szerzett.

A magát ekkor már továbbjutónak érző közép-amerikai gárda azonban ráfizetett, hogy lankadt a figyelem, két perccel vezető találatukat követően Errol McFarlane egyenlíteni tudott.

A csoportkör utolsó játéknapján a C-csoport harmadik fordulóját rendezik, Mexikó (3 pont) Panamával (4 pont), míg Kuba (1 pont) Hondurasszal (3 pont) találkozik.

ARANY KUPA:

B-CSOPORT, 3. FORDULÓ:
Egyesült Államok – El Salvador 4-0 (Beasley 32., 88, Donovan 45. – 11-esből, Twellman 71.)
Trinidad és Tobago – Guatemala 1-1 (McFarlane 83., ill. Ruiz 80.)

A VÉGEREDMÉNY
1. Egyesült Államok 3 3 0 0 7-0 9
2. Guatemala 3 1 1 1 2-2 4
3. El Salvador 3 1 0 2 2-6 3
4. Trinidad és Tobago 3 0 1 2 2-5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik