Sikeres magyar szereplés a 100 kilométeres Európa- és világbajnokságon

2007.09.20. 15:21
A válogatott futókon kívül a 100 km-es nyílt versenyben részt vett Vozár Attila, az 50 km-es nyílt versenyben pedig Biri Ferenc, Csőre Ernő, Kőrösi András és Steib Péter.
Versenyzőink eredményei közül kiemelkedő volt Zabari János teljesítménye, aki az EB-n 6., a VB-n pedig 10. helyen végzett, talán minden idők legerősebb mezőnyében. Zabari a tavalyi év után ismét teljesítette a nemzetközi A szintet, méghozzá új egyéni csúccsal. Eredményesek voltak az 50 km-es nyílt verseny magyar résztvevői is, hiszen Biri és Steib is kiváló időeredményt ért el, amellyel nem csak a verseny első két helyezését szerezték meg, hanem kvalifikálták magukat az októberi palermói 50 km-es Világ Kupa döntő futamára is.Női versenyzőink közül a legjobban Wermescher Ildikó szerepelt, aki nemzetközi B szintet ért el. Az említett futókon kívül még ketten értek el nemzetközi C minősítést: Hajduska Balázs és Farkas Gabriella.Hosszú idő után ismét sikeresen szerepelt a csapatversenyben Magyarország férfi és női válogatottja. A férfi csapat európai 7. helyezése és a női csapat 6. helyezése egyaránt előrelépés az utóbbi évek eredményeihez képest.
A magyar futók eredményei, 100 km:

férfiak
Zabari János 6:52.33
Hajduska Balázs 7:58:51
Zahorán Ádám 8:08:49
Vozár Attila 8:18:25 (nyílt versenyben)
Zahorán János 9:34:56
Kristóf Zsolt, feladta
Ossó Zoltán, feladta

nők
Wermescher Ildikó, 8:59:23
Farkas Gabriella, 9:19:40
Lubics Szilvia, 9:40:13
Bontovics Tímea, 9:49:01
Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
23 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08