Vb 2022: olvasóink újoncot avatnának Anglia ellen

Vágólapra másolva!
2021.10.12. 17:26
null
Balogh a korosztályos válogatottakban már szerepelt, most olvasóink csapatába is bekerült.
Ahogy a magyar válogatott mérkőzések előtt megszokhatták, ezúttal is kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére, kiket küldenének este pályára az Anglia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen a londoni Wembley Stadionban.

 

Az angolok elleni vb-selejtezője készülő magyar válogatott lehetséges kezdőjére közel tízezer szavazat érkezett – egészen pontosan 9856.

Olvasóink elsöprő többséggel úgy döntöttek, hogy Szalai Attilára mindenképpen szükség van a védelemben, 9035-en, azaz a szavazók 91.7 százaléka állítaná a csapatba.

Ugyanakkor a kezdőcsapatba még éppen befért az utólag – Willie Orbán Lipcsébe történő visszarendelését követően – meghívott újonc, Balogh Botond is, 4912 olvasónk rögtön a mély vízbe dobná a Parma légiósát.

A második legtöbb voks a középpályás Schäfer Andrásra érkezett, 8114-en számolnak vele.

A mezőnyjátékosok közül 7000 fölötti szavazatot gyűjtött még Sallai Roland (7840) és Nagy Ádám (7744) és közel járt Szoboszlai Dominik (6963) és Loic Nego (6936) is.

Kapusposzton Gulácsi Péter (6927 voks) fölénye meggyőző a 2929 szavazatot begyűjtő Bogdán Ádámmal szemben.

A különböző okok miatt több alapemberét – Botka Endrét eltiltás, Kleinheisler Lászlót sérülés, Willie Orbánt klubja döntése miatt – nélkülöző válogatott védelmét olvasóinknál Balogh, Lang Ádám és Szalai Attila alkotnák.

A középpálya két szélén Bolla Bendegúz és Loic Nego segítenének a védekezésbe és a támadásba, középen Nagy Ádám és Schäfer András között pedig Szoboszlai Dominik szervezné a játékot, míg elöl Schön Szabolcs és Sallai Roland szerepelne.

A magyar válogatott magyar idő szerint este 20.45-kor lép pályára Anglia ellen.

AZ NS-OLVASÓK ANGLIA ELLENI KEZDŐCSAPATA
Gulácsi – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Szoboszlai, Schäfer, Nego – Schön, Sallai

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások:Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók:Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)
A védelemben Botka Endre (FTC) is a keret tagja lenne, de eltiltás miatt nem játszhat az angolok ellen.

AZ EURÓPAI SELEJTEZŐ I-CSOPORTJA, OKTÓBERI MECCSEK
7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT
MAGYARORSZÁG–Albánia 0–1
(Broja 80.)
Lengyelország–San Marino 5–0 (Swiderski 10., Brolli 20. – öngól, Kedziora 50., Buksa 84., Piatek 90+1.)
Andorra–Anglia 0–5 (Chilwell 17., B. Saka 40., T. Abraham 59., Ward-Prowse 79., Grealish 86.)

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG – élőben az NSO-n!
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország – élőben az NSO-n!

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia7 6123– 2+2119
2. Albánia7 5211– 6 +515
3. Lengyelország7 42124– 8+1614
4. MAGYARORSZÁG7 31312–11 +110
5. Andorra7 16 4–19–15 3
6. San Marino7 7 1–29–28 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik