Válogatott: Varga Roland visszatér, Géresi bemutatkozhat – íme, Rossi kerete!

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 12:32
null
Varga Roland ismét a válogatottban (Fotó: Árvai Károly)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a márciusi világbajnoki selejtezőre készülő bő keretét! Géresi Krisztián és Tóth Balázs személyében újoncot avathatunk, Varga Roland pedig több mint egy év után léphet ismét pályára címeres mezben.

Varga Roland legutóbb 2019. november 19-én, a Wales elleni 2–0-ra elvesztett Európa-bajnoki selejtezőn játszott a magyar válogatottban. A 31 éves támadó 19 fellépésen összesen háromszor volt eredményes a nemzeti csapatban.

Vargához hasonlóan Kleinheisler László is közel másfél év után szerepelhet ismét a nemzeti csapatban. Az NK Osijek 26 éves középpályását Rossi már az ősszel is meghívta az összetartásra, ám akkor Kleinheisler a koronavírus-járvány miatt karanténba került, így Horvátországban maradt. A 29-szeres válogatott futballista legutóbb a 2019 októberi, Horvátország ellen 3–0-ra elvesztett Eb-selejtezőn játszott, amikor az 56. percben kiállították.

A 26 éves Géresi Krisztián – aki a Fehérvártól kölcsönben a Puskás Akadémiában szerepel – még sohasem játszott a felnőttválogatottban. Az U21-es együttesben három meccsen kapott lehetőséget – mindháromszor 2016-ban.

A Puskás Akadémia 23 esztendős kapusa, Tóth Balázs is először kapott meghívót. A felcsútiaknál nevelkedő játékos a mostani idényben 23 NB I-es mérkőzésből kilencszer nem kapott gólt. Tóth Balázsra Kovácsik Ádám sérülése miatt volt szükség.

Marco Rossi ezúttal nem számít a 26 esztendős Bese Barnabásra. A 23-szoros válogatott jobbhátvéd az ősszel három meccsen játszott a válogatottban, az oroszok elleni Nemzetek Ligája-találkozón gólpasszt adott. A korábbi MTK-játékos 2021-ben csak három bajnoki meccsen lépett pályára belga klubjában, a Leuvenben – egyszer a 72. percben, kétszer a hosszabbításban állt be csereként.

„Ahogy korábban elmondtam, ha csak valaki kiugró teljesítménnyel nem hívja fel magára a figyelmet, akkor nincs értelme változtatni az őszi csapaton – idézi az mlsz.hu az első vb-selejtezős keret kapcsán Marco Rossit.Mindemellett Szoboszlai Dominik és Könyves Norbert sérült, Gyurcsó Ádám jelenleg keveset játszik klubcsapatában, ezért rájuk ezúttal nem számíthatok. Ugyanakkor Varga Roland nagyon jól járt a klubváltással, rengeteget játszik és sok gólt rúg, kitűnő formában van.”

„Ugyanez elmondható Géresi Krisztiánról is, aki olyan képességekkel rendelkezik, amilyenekre szükségünk van, bár ő azért még nincs csúcsformában, de bízom benne, hogy a meghívó újabb lökést ad neki ennek eléréséhez. Tóth Balázs a sérüléssel bajlódó Kovácsik Ádám hiánya miatt, valamint jó teljesítményének köszönhetően kap lehetőséget, hiszen az egyik legjobb fiatal kapus az országban. Gazdag Dánielre novemberben is számítottam volna, de a koronavírus sajnos közbeszólt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nemzetközi szinten ő inkább középpályásként tudja a legjobb teljesítmény nyújtani, és nem azon a poszton, amelyen a Honvédban mostanában gyakran játszik.”

„Három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk márciusban – tette hozzá a szövetségi kapitány. – A világ jelenleg hivatalosan is a legjobb játékosát a soraiban tudó lengyel válogatott a második legerősebb csapat a csoportunkban, ráadásul egy kitűnő, új szövetségi kapitány irányítja őket: Paulo Sousa. A papírforma szerint San Marinót és Andorrát is le kellene győznünk, ám e két találkozó megnyerése is rendkívül komoly feladat lesz! Néhány évvel ezelőtt éppen Andorrában láthattuk, mi történhet, ha egy ellenfelet nem veszünk kellően komolyan. Az andorrai vereség megmutatta, hogy egy kis csapat elleni mérkőzés is nagyon nehéz lehet, ha fejben nem vagyunk eléggé koncentráltak, és nem vesszük elég komolyan a mérkőzést.”

Az MLSZ tájékoztatása szerint a hazai klubokban szereplő kerettagok március 18-án, csütörtökön találkoznak Telkiben, a légiósok a hétvégi bajnoki meccsük után érkeznek meg.

A csapat március 27-én utazik el San Marinóba, majd az ottani találkozó másnapján Andorrába.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

A LENGYEL VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok:
Bartlomiej Dragowski (Fiorentina – Olaszország), Lukasz Fabianski (West Ham United – Anglia), Lukasz Skorupski (Bologna– Olaszország), Wojciech Szczesny (Juventus– Olaszország)
Védők:
Jan Bednarek (Southampton – Anglia), Bartosz Bereszynski (Sampdoria– Olaszország), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona– Olaszország), Kamil Glik (Benevento – Olaszország), Michal Helik (Barnsley FC – Anglia), Tomasz Kedziora (Dinamo Kijev – Ukrajna), Kamil Piatkowski (Raków Czestochowa), Tymoteusz Puchacz (Lech Poznan), Arkadiusz Reca (Crotone – Olaszország), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Sebastian Walukiewicz (Cagliari – Olaszország)
Középpályások:
Rafal Augustyniak (FK Ural – Oroszország), Kamil Grosicki (West Bromwich Albion– Anglia), Kamil Józwiak (Derby County– Anglia), Bartosz Kapustka (Legia Warszawa), Michal Karbownik (Brighton & Hove Albion– Anglia), Mateusz Klich (Leeds United– Anglia), Sebastian Kowalczyk (Pogon Szczecin), Kacper Kozlowski (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Karol Linetty (Torino – Olaszország), Jakub Moder (Brighton & Hove Albion– Anglia), Przemyslaw Placheta (Norwich City– Anglia), Bartosz Slisz (Legia Warszawa), Sebastian Szymanski (Dinamo Moszkva – Oroszország), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
Támadók:
Dawid Kownacki (Fortuna Düsseldorf – Németország), Robert Lewandowski (Bayern München – Németország), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille – Franciaország), Krzysztof Piatek (Hertha BSC – Németország), Karol Swiderski (PAOK – Görögország)

MÁRCIUSI VB-SELEJTEZŐK
I-CSOPORT

1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–Anglia
20.45: San Marino–MAGYARORSZÁG
20.45: Lengyelország–Andorra

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
20.45:
Andorra–MAGYARORSZÁG
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik