Válogatott: Vannak olyan futballistáink, akik Szoboszlai helyére léphetnek – Rossi

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 08:55
null
Marco Rossi (a háttérben) nem aggódik Szoboszlai Dominik pótlása miatt (Fotó: Balogh László, archív)
Mint beszámoltunk róla, a sérült Szoboszlai Dominikra biztosan nem számíthat Marco Rossi szövetségi kapitány a márciusi vb-selejtezőkön. A szakember a Nemzeti Sportnak már a középpályás pótlásáról és a jövő heti kerethirdetésről beszélt.

 

Amire az utóbbi hónapok alapján következtetni lehetett, szerdára biztossá vált: Marco Rossi nem számíthat Szoboszlai Dominikra a magyar válogatott három márciusi világbajnoki selejtezőjén. A Leipzig középpályása a Lengyelország elleni hazai, valamint a San Marino és az Andorra elleni idegenbeli találkozóról biztosan lemarad, s hiányát elsősorban a lengyelek elleni, a csoport második helye szempontjából vélhetően kulcsfontosságú meccsen érezheti meg erőteljesen a nemzeti csapat.

„Természetesen csalódott vagyok, hogy Dominik nem állhat a rendelkezésünkre márciusban, és tudom, ő is szomorú, mert neki is fontos a válogatott  – mondta a Nemzeti Sportnak Marco Rossi. –Ugyanakkor az ősszel megmutattuk, hogy akár Dominik, akár más meghatározó játékos hiányzik, képesek vagyunk megoldani a pótlását. Abban bízom, hogy ezúttal is így lesz. Vannak olyan futballistáink, akik a helyére léphetnek, még ha nem is tudják őt egy az egyben helyettesíteni. Hiszem, hogy megoldjuk ezt a problémát is. Sokszor elmondtam már, hogy a futballban két dolog számít, egyrészt a játékosok egyéni képessége, másrészt a csapategység. Úgy érzem, az elmúlt időszakban bizonyítottuk, hogy együtt, csapatként küzdve sokra vagyunk képesek. Akkor is jó eredményt tudunk elérni, ha nem számíthatunk mindenkire. Jövő pénteken hirdetem ki a keretet, nagyjából már összeállt a névsor, csak egy-két kérdőjel van még a fejemben, de annyit elárulhatok, nincs okom rá, hogy nagy változtatásokat hajtsak végre.”

A kapitány tehát március 12-én véglegesíti a keretet. Az RB Leipzig 20 éves középpályásának klubváltását decemberben jelentette be a lipcsei együttes, ám a januári, hivatalos bemutató sajtótájékoztatón kiderült, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt évek óta alapemberként foglalkoztató együttes egy ideig biztosan nem számolhat az új szerzeménnyel. A futballistánál szeméremcsont-gyulladást diagnosztizáltak – néhány meccset már Salzburgban is fájdalomcsillapítóval játszott végig –, a klubnál bíznak benne, hogy áprilisban már csatlakozhat az első kerethez, de a pályára lépés időpontja bizonytalan.

Marco Rossinak már van némi rutinja abban, hogyan helyettesítse a középpályást. A tavaly októberi, Bulgária elleni Eb-pótselejtezőt azért kellett kihagynia, mert akkori klubja, a Salzburg keretében három labdarúgó koronavírustesztje is pozitív lett, így az egész csapat karanténba került. A válogatott nélküle nyert Szófiában 3–1-re, majd néhány nappal később Belgrádban győzte le Szerbiát (1–0), Oroszországban meg döntetlent ért el (0–0). Az utolsó Nemzetek Ligája-csoportmeccsen, Törökország ellen szintén hiányzott Szoboszlai, s a csapat megoldotta a feladatot, 2–0-ra legyőzte ellenfelét.

Fontos továbbá megemlíteni, hogy a válogatott kulcsembereinek számító légiósok többsége továbbra is, illetve ismét rendszeres játéklehetőséget kap klubjában, elég csak Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szalai Attila, Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Sallai Roland, Holender Filip vagy éppen Szalai Ádám nevét említeni.

Viszont friss hír, hogy Willi Orbán szerdán csuklósérülést szenvedett az RB Leipzig kupameccsén, az első beszámolók szerint elképzelhető, hogy műtéti beavatkozásra is szükség lesz, így az ő válogatott szereplése is kérdésessé válhat.

A VB-SELEJTEZŐK MÁRCIUSI PROGRAMJA – I-CSOPORT

1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–Anglia
20.45: San Marino–MAGYARORSZÁG
20.45: Lengyelország–Andorra

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
20.45:
Andorra–MAGYARORSZÁG
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik