P. K. 2021.09.08 23:43 Frissítve: 2021.09.09 13:50

Válogatott: Tisztázni kell, ki az, aki hajlandó végrehajtani, amit kérek – Rossi

A Magyarország–Andorra (2–1) vb-selejtezőt követő sajtótájékoztatón a két szövetségi kapitány és a vendégek gólszerzője értékelt.

Marco Rossi nehezen emészti meg az Andorra elleni meccset (Fotó: Árvai Károly)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Az első félidő első fél órája után azt hihettük, eldőlt a mérkőzés, mert jól játszottunk, és Botkának volt még helyzete, amelyiknél jöhetett volna még egy tizenegyes. Utána elfelejtettük, hogy taktikailag mit kell tenni. Nem lehet négyszer-ötször úgy eljutni a tizenhatosra, hogy nem tudjuk értékesíteni a helyzeteinket és a szép megoldást keressük a jó befejezés helyett. Az nem megy, hogy ennyi hibát követünk el az ellenfél tizenhatosánál. Ezeket meg kell beszéljem a játékosokkal, már a következő találkozó előtt videokonferenciák keretében. Tisztáznom kell, ki az, aki hajlandó végrehajtani, amit kérek, akár taktikailag, akár hozzáállásban. A következő kerethirdetéskor ne kérdezzék, ki miért maradt ki, mert aki nem teljesíti, amit kérek, azt nem hívom be. Három napja beszélek a fiúk lelkére. Vagy megteszik, amit kérek vagy nem hívom be őket vagy én távozom. Letojom a klubokat. Persze, tiszteletben kell tartani az egyesületek kéréseit, de a játékosoknak, ha itt vannak, a válogatottra kell koncentrálniuk – fogalmazott Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki külön is kiemelte, hogy az Amerikából érkező futballistáink keveset tudtak együtt készülni a csapattal, ugyanakkor tisztázta, nem őket akarja felelősségre vonni – Schön jól játszott, Sallói Dániel még nem tudta felvenni a válogatottban a ritmust, Gazdag Dániel hozzátette a magáét.”

Kérdésre válaszolva a szakember kitért az albánok elleni meccsre is. Elmondta, már a sorsoláskor figyelmeztetett arra, mennyire erős ellenfél az albán együttes, amely ezt bizonyította is, ettől függetlenül tény, hogy a mieink nem játszottak jól, és hangsúlyozta, hogy ezért mindenkor ő az első számú felelős, majd a folytatás is szóba került.

Három évvel ezelőtt úgy érkeztem ide, hogy Észtország ellen játszottunk a harmadik divízióban. Most pedig majd a legjobbak ellen készülhetünk a Nemzetek Ligájában. Én nem hősiesnek, hanem méltónak neveztem az Eb-szereplésünket, a mai játékért azonban szégyellem magam a szurkolók előtt, hogy izgulniuk kellett. Holnap lesz a születésnapom, elég sz.r születésnapom lesz. Nem tudok mit tenni, öngyilkos nem lehetek, mert családos ember vagyok. Angliával szemben előfordulhat, hogy ha távolságokat veszítünk, akkor nagy gólkülönbséggel is kikaphatunk, ha van egy olyan labdarúgójuk, aki többet ér, mint a teljes keretünk. Anglia ellen nem lehetséges támadófocit játszani, ne is kérjék ezt. Ma azonban Andorra volt az ellenfelünk, egy jóval szerényebb képességű gárda. Hetven százalék körüli volt a labdabirtoklásunk, de ha nem tudjuk kihasználni a lehetőségeket, akkor ez van. Ma több hibát láttam, mint az Eb-n összesen. Ezt okozhatja az alázat hiánya vagy a fáradtság. Például Szalai Attila elfáradt, a válogatottban és a klubjában is sokat szerepel, és a fáradtság hibákhoz vezet. Ha pedig hibázunk, akkor ezt megszenvedjük, akár elöl, akár hátul.”

Az andorraiak részéről először a gólszerző nyilatkozott.

„A stratégiánk az volt, hogy második szándékból sikerüljön helyzetbe kerülni, és ebből gólt tudjunk lőni. Kicsit megilletődtem, amikor helyzetbe kerültem, de nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem az első gólomat a válogatottban. Az elején nagyon nehéz dolgunk volt, de utána jobban játszottunk, jobban egy az egyeztünk, több támadásunk is volt” – nyilatkozta Max Llovera.

„A magyar válogatott azt a játékot nyújtotta, amire számítottunk. Direkt módon letámadták a labdás futballistáinkat, és próbálták megjátszani a támadókat. A meccs elején voltak problémáink, ám utána már felvettük a kesztyűt, és apróságokon múlt, hogy végül nem tudtunk pontot szerezni. A csapat fizikai és mentális állapota nagyon fontos, mindkét területen előre kell még lépnünk. Sajnáljuk, hogy a VAR-ral végül elvették az egyik gólunkat, de így is szép teljesítmény, hogy egy olyan válogatottal szemben bizonyultunk egyenlő partnernek, amelyik a nyáron az Európa-bajnokságon is jól szerepelt” – nyilatkozta Koldo Álvarez, a vendégek szövetségi kapitánya.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
6. FORDULÓ
I-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–ANDORRA 2–1 (2–0)

Budapest, Puskás Aréna, 46 370 néző. Vezette: Obrenovic (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Tamás M., 90.), Lang, Szalai A., Fiola – Kleinheisler (Szoboszlai, a szünetben), Nagy Á. (Gazdag, 65.), Schäfer – Sallai R. (Sallói D., a szünetben), Szalai Á., Schön (Nikolics, 74.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ANDORRA: Iker Álvarez – San Nicolás, Llovera, Emili García, Alavedra, Marc García – Aláez, M. Vieira (Cristian Martínez, 76.), Cervós (Alex Martínez, 76.) – Pujol (I. Lima, 80.), Ricard Fernández (V. Bernat, 80.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
Gólszerző: Szalai Á. (9. – 11-esből), Botka (18.), ill. Llovera (82.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Anglia 6 5 1 18–  2 +16 16
2. Albánia 6 4 2 10–  6   +4 12
3. Lengyelország 6 3 2 1 19–  8 +11 11
4. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 12–10   +2 10
5. Andorra 6 1 5   4–14 –10   3
6. San Marino6 6  1–24–23  0

 

2021.10.17 18:41:59

Magyar válogatott T. Z.

A 2012-es Magyarország–Izrael barátságos mérkőzés után büntetett az európai szövetség.

2021.10.16 21:38:16

Magyar válogatott SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Nem létezik, hogy ami sok helyen működik, nálunk kivitelezhetetlen.

2021.10.15 22:40:42

Magyar válogatott KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Ha a mostanában oly kényes angolok legfőbb ütőkártyája egy minitranszparens az áthúzott térdeléssel, és ennek eltávolítására ők képesek szakmailag, de erkölcsileg is megkérdőjelezhető döntéseket hozni, azt nem biztos, hogy a magyar szurkolótábor nyakába kellene varrni.

2021.10.14 23:42:33

Magyar válogatott MILITÁR IVÁN

Az MLS-ben elért 16 gólja bravúros teljesítmény, köszönhetően az elővételezési képességének – videós elemzés.

2021.10.14 19:33:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Mintha a szakma sikkadt volna el.