P. K.
2023.11.20 14:27 Frissítve: 2023.11.21 16:45

Válogatott: Rossi és csapata újabb hihetetlen csúcsokat ért el

Azzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Montenegró ellen 3–1-es győzelemmel, veretlenül és csoportelsőként fejezte be az Eb-selejtezősorozatot és veretlenül zárta a 2023-as évet, számos rekordot is megdöntött, átírt. Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Vasárnap sorozatban a 12. veretlenül megvívott meccs után fogadhatta a gratulációkat Marco Rossi szövetségi kapitány csapata (Fotó: Árvai Károly)

 

Azzal, hogy a novemberi két meccsen sem kapott ki, a magyar válogatott most már 12 meccsen és 14 hónapja veretlen. Legutóbb tavaly szeptember 26-án, az olaszoktól szenvedtünk (2–0-s) vereséget a Nemzetek Ligájában, azóta hétszer nyertünk és ötször játszottunk döntetlent. A 12 meccses veretlenségi széria új rekord Marco Rossi kapitányi időszakában, az eddigi csúcs 11 meccs volt 2020–2021-ben. Egymás után 12 meccsen legutóbb 2000. március 29. és 2001. június 2. között maradt veretlen a nemzeti csapatunk, de akkor a 12-ből három volt tétmeccs, most nyolc.12-nél több mérkőzést veretlenül pedig ezt megelőzően az 1954-es vb-döntő után vívott meg a válogatott, 1954. július 4-ét követően legközelebb 18 veretlen meccs után, 1956 februárjában kaptunk ki.

A magyar válogatott 1976, vagyis 47 év után zár ismét veretlenül egy naptári évet. Igaz abban az évben volt egy Mexikó elleni, 4–1-es idegenbeli vereségünk, csakhogy ezt a magyar szövetség nem ismert el hivatalos találkozóként. Így a hivatalos meccseket nézve, 1975. október 15. és 1977. február 10. között is volt egy 12 meccses veretlen sorozatunk.

Európában jelenleg magyar válogatotté a leghosszabb aktív veretlenségi széria, a világon pedig csak Algéria (16) és Kolumbia (16) őrzi veretlenségét ennél több mérkőzésen keresztül.

A magyar válogatott 1985 után először jutott tovább pótselejtező nélkül és első helyen egy selejtezőcsoportból.

Veretlenül legutóbb az 1974-es vb selejtezőcsoportját fejeztük be, de akkor a négy döntetlenünk miatt csak a 3. helyen végeztünk, és nem is jutottunk ki a tornára. Veretlenül csoportelső legutóbb az 1966-os vb selejtezőjében volt a válogatott, de akkor csak két csapatot kellett megelőznie, Kelet-Németország és Ausztria előtt nyerte meg a háromcsapatos csoportot veretlenül, hét ponttal.

Marco Rossinak a montenegróiak elleni volt az 59. meccse a magyar válogatott szövetségi kapitányaként – a mérkőzések számában az örökrangsorban ezzel két meccsre megközelítette a 3. helyen álló Mészöly Kálmánt, aki több ciklusban 61 találkozón irányíthatta nemzeti csapatunkat. Rossi 29 győzelmet számlál (a győzelmek számát nézve 3. az örökrangsorban – 21 győzelemre van a 2. helyen álló Sebes Gusztávtól) a magyar válogatott élén, 14 döntetlen és 16 vereség mellett.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 12 MECCSES VERETLENSÉGI SOROZATA 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
2022
November 17.: Luxemburg–Magyarország 2–2
November 20.: Magyarország–Görögország 2–1
2023
Március 23.: Magyarország–Észtország 1–0

EB-SELEJTEZŐK
Március 27.: 
Magyarország–Bulgária 3–0
Június 17.: Montenegró–Magyarország 0–0
Június 20.: Magyarország–Litvánia 2–0
Szeptember 7. : Szerbia–Magyarország 1–2


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szeptember 10.: Magyarország–Csehország 1–1


EB-SELEJTEZŐK
Október 14.: Magyarország–Szerbia 2–1
Október 17.: Litvánia–Magyarország 2–2
November 16.: Bulgária–Magyarország 2–2
November 19.: Magyarország–Montenegró 3–1

TOVÁBBI CIKKEINK A MAGYAR VÁLOGATOTT VASÁRNAPI SIKERÉRŐL 
Világklasszis játékos, világklasszis szurkolók, veretlen válogatott 
Szoboszlai duplázott, Dibusz parádézott: megvan a csoportelsőség! 
Sör, remélem, lesz kint, a mulatós zenét meg visszük – Ádám Martin 
Mint Messi a Barcelonában – Dibusz Szoboszlairól 
A nyolcas srác cukkolt, úgyhogy megmutattam neki, hova érkezett – Szoboszlai 
Válogatott: Szoboszlai és Dibusz voltak a mieink legjobbjai olvasóink szerint 
 Válogatott: Szoboszlai két portálnál is tökéletes osztályzatot kapott

 

2023.11.28 16:53:54

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A szerző tétele, hogy míg a magyarok nem voltak restek tanulni mástól (a Lánchidat megvalósító Széchenyi István dicsérete az első fejezet), addig az angolok nagyságukra büszkén, „fényes elszigeteltségben” ültek a fenekükön, a felsőbb osztályok által amúgy sokáig lenézett futballjátékot illetően is. Jólesik e reánk nézvést hízelgő gondolat.

2023.11.27 21:40:40

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2023.11.26 20:33:59

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Egy nevezetes eseményt hogyan aktualizálunk? Kell-e aktualizálnunk? A szívünkhöz közel álló nemzeti ünnepeinkkel, az 1848-as és az 1956-os forradalommal kapcsolatban rendre előhozakodunk – helyesen –, miként lehet a dicső múlt a remélt szép jövő alappillére. Nem egyszerű feladat, a 6:3-hoz fűződően különösen nem az, a fiatal generációk némiképpen értetlenül állhattak az esemény előtt.

2023.11.25 23:28:10

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Aki a futballt nem ismeri és nem érti, az nemcsak az emberiség legnépszerűbb játéka iránt intakt, de nem ismeri és nem érti azt a hazájában többmilliós, nagyobb országok esetében tízmilliós, a földön többmilliárdos tömeget sem, amely a labdarúgás feltétlen vagy feltételezett, győzelmekhez kötött híve.

2023.11.24 19:13:12

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A kommunisták nem naggyá tették a magyar futballt, hanem világbajnoki címektől fosztották meg.