Válogatott: Megsínylették a bolgárok, hogy a Puskás Aréna velünk volt – Nagy Ádám

N-P. T.N-P. T.
2023.03.28. 10:48
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott hétfő este 3–0-ra legyőzte Bulgáriát első Európa-bajnoki selejtezőjén. A találkozó után Nagy Ádám válaszolt az újságírók kérdéseire.

Nagy Ádámnak felvetettük, hogy gólt is lőhetett volna a második félidőben.

„Két helyzetem is volt, mind a kettőt Sallainak köszönhetem, így utólag mindkettőnél rossz döntést hoztam, mert egyikből sem lett gól. Az elsőnél tovább akartam passzolni, de nem jött össze. A másodiknál rúgnom kellett, mert már az első után is azt éreztem, hogy Marco Rossi bejön a pálya széléről, és lecsapja a fejemet, hogy miért nem rúgtam el. Úgyhogy elrúgtam, de blokkolták.”

Videónkban mesél arról, mit jelent neki, hogy 69. válogatottságával utolérte Hidegkuti Nándort a vonatkozó rangsorban, de mesél arról is, mekkora erőt adtak a csapatnak a szurkolók.

BOLLA: ELŐJÖTT BELŐLÜNK, HOGY KISKORUNK ÓTA EGYÜTT JÁTSZOTTUNK SZOBOSZLAIVAL

SZOBOSZLAI: A SZABADRÚGÁSOM MIATT TOVÁBB FENNMARADHATTAK A GYEREKEK? SZÍVESEN!

ÁDÁM MARTIN: 29 ÉVESEN ELÉRTEM, AMIÉRT GYEREKKOROM ÓTA DOLGOZOM

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, G-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)

Budapest,
Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Meler (török)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár Zs., 87.), Kerkez – Sallai R. (Csoboth K., 73.), Szoboszlai – Ádám M. (Varga Barnabás, 59.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
BULGÁRIA:
Naumov – Galabov, Antov, Markov (H. Petrov, a szünetben) –Sztojanov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), N. Iliev, M. Petkov – Deszpodov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerző: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (39.)

A csoport másik mérkőzésén
Montenegró–Szerbia 0–2 (Vlahovics 78., 90+6.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 – – 4–0 +4
6
2. MAGYARORSZÁG 1 1 – – 3–0 +3 3
3. Montenegró 2 1 – 1 1–2 –1 3
4. Litvánia 1 – – 1 0–2 –2 0
5. Bulgária2 ––20–4–40
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
12 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2026.10.15. 22:35

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:20

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05