Válogatott: júniusban Ciprussal és Írországgal mérkőzünk meg – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.01. 12:17
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján bejelentette, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő férfiválogatott júniusban Ciprus és Írország ellen játszik mérkőzést.


A magyar válogatott Ciprussal és Írországgal találkozik az Eb előtt (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott Ciprussal és Írországgal találkozik az Eb előtt (Fotó: Szabó Miklós)

 

Stephen Kenny, az ír nemzeti együttes szövetségi kapitánya hétfőn elárulta, hogy a magyar csapattal is játszanak felkészülési mérkőzést júniusban. Az MLSZ megerősítette ezt, s kiderült, a másik ellenfelünk Ciprus lesz.

A mieink mind a két találkozót hazai pályán, várhatóan a budapesti Szusza Ferenc Stadionban játsszák. Június 4-én a ciprusiakkal, négy nappal később az írekkel csapunk össze. Az MLSZ tájékoztatása szerint azért az Újpest FC otthonára esett választás, mert mindkét ellenfél ragaszkodott ahhoz, hogy Budapesten legyen a találkozó, s az UEFA a részben budapesti rendezésű Eb miatt több másik stadiont lefoglalt edzések céljából.

A szövetség hangsúlyozta, a program még nem végleges, hiszen a koronavírus-járvány közbe szólhat.

Az NB I mostani idénye május 8-án ér véget, a válogatott keret tagjai egy héttel később találkoznak, míg a légiósok a saját bajnokságuk végeztével csatlakoznak. Az együttes május végén egy hétre Ausztriába utazik edzőtáborba, amely során Marco Rossi kihirdeti az Eb-keretét.

„Egyelőre még éppen csak túl vagyunk a márciusi vb-selejtezőkön, így Ciprus és Írország részletes kielemzése még odébb van
– fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Egy felkészülési időszakra fontos, hogy az ember olyan ellenfeleket válasszon, amelyek nem is túl erősek és nem is túl gyengék. Ciprus legutóbbi eredményei beszédesek, az írekről pedig szintén tudjuk, hogy csak hajszálon múlt, hogy nem jutottak ki az Eb-re, így tehát két olyan csapattal találkozunk majd, amelyek jól fel tudnak minket készíteni az egy héttel későbbi első Eb-meccsünkre. Emellett az is fontos volt, hogy két, eltérő stílusban játszó ellenfél ellen lépjünk pályára, ugyanakkor túl erős ellenfeleket sem szerettünk volna, hiszen egy esetleges komolyabb vereséggel nekivágni az Európa-bajnokságnak kifejezetten rossz lenne, miközben az egyik legfontosabb a felkészülés során, hogy az Eb-re a csapat minden tagjának meglegyen a kellő önbizalma.”

A magyar válogatott legutóbb 2012. június 4-én mérkőzött meg az írekkel. Akkor Egervári Sándor csapata gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Ferenc Stadionban – igaz, a FIFA nem ismerte el a találkozót hivatalos meccsnek, mert az egyik játékvezető nem szerepelt a testület hivatalos listáján.

Ciprussal legutóbb 2007 februárjában mérkőztünk meg. Várhidi Péterrel a kispadon 2–1-re kikaptunk idegenben felkészülési találkozón.

A MAGYAR VÁLOGATOTT NYÁRI PROGRAMJA
FELKÉSZÜLÉS

Június 4., péntek, 20.00: Magyarország–Ciprus
Június 8., kedd, 20.00: Magyarország–Írország

EURÓPA-BAJNOKSÁG
Június 15., kedd, 18.00: Magyarország–Portugália
Június 19., szombat, 15.00: Magyarország–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00: Németország–Magyarország


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik