A törökök szerint Magyarország az igazi erőfelmérő

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 14:32
null
Burak Yilmaz a török válogatott (egyik) kulcsembere (Fotó: Action Images, archív)
A magyar labdarúgó-válogatott kedden Isztambulban folytatja szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban. A skorer.milliyet.com.tr részletesen elemzi a török csapat tegnapi 2–0-s andorrai sikerét, és előre tekint a Magyarország elleni találkozóra.

Abban egyetért a török sajtó, hogy a 2–0-s győzelemmel záruló tegnapi andorrai meccs csak bemelegítés volt a keddi, Magyarország elleni isztambuli összecsapás előtt, amely valós erőfelmérő lesz Abdullah Avci szövetségi kapitány csapata számára. Már csak azért is, mert a magyar válogatott a románokhoz hasonlóan reális álmokat szövöget a csoportból való továbbjutásról – emeli ki a skorer.milliyet.com.tr

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a magyar válogatott Törökország elleni vb-selejtezőjén?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A portál szakírója, Ugur Meleke részletesen elemzi az együttes Andorra elleni játékát, és ebből próbál következtetéseket levonni a mieink elleni találkozóra nézve.

A tegnapi találkozót a török válogatott 4–4–2-es hadrendben kezdte. Umut Bulut mellé Arda Turan vagy Sercan Sararer zárkózott fel a középpályáról a csatársorba. Utóbbi kettő gyakran váltogatta egymást. A szerző szerint azonban a Fürthben játszó Sararer – Varga József és Stieber Zoltán csapattársa – aggasztóan gyenge teljesítménye miatt a válogatott egy óra után átállt a 4–2–3–1-es formációra. Ebben a hadrendben Arda Turan került ki a középpálya jobb oldalára, a Sararer helyére csereként beálló Alper Potukból pedig irányító lett. Meleke jóslata szerint ez a felállás várható kedden Magyarország ellen is.

A szerző kiemeli: azon a mérkőzésen sok múlik majd a labdatartáson, amiben a védekező középpályás Nuri Sahin és a védő Gökhan Gönül jó játékára is nagy szükség lesz. A cikk hozzáteszi, széles eszköztárra lesz szükség a magyarok ellen ahhoz, hogy folytatni tudják, amit Andorra ellen megkezdtek.

A cikk ugyan nem foglalkozik vele külön, de nem árt megemlíteni a remek formában futballozó, legutóbbi kilenc tétmeccsén kilenc gólt szerző, tegnapi is betaláló (a jobb szélen ugrott ki és lőtt nyolc méterről a hosszú alsóba) Burak Yilmazt, akit több spanyol csapattal, köztük a Real Madriddal is hírbe hoztak (az Atlético Madrid, a Deportivo La Coruna és a Zaragoza mellett). A Galatasaray támadóját Budapesten még megúsztuk, sérülés miatt nem játszott, de Isztambulban már ő lehet a török csapat vezére.

EMLÉKEZTETŐ

D-CSOPORT
ANDORRA–TÖRÖKORSZÁG 0–2 (0–2)
Andorra La Vella, Comunal de Aixoval Stadion. V: Nerijus Dunauskas (litván)
ANDORRA: Gómes – Lima, C. Martínez (Clemente, 70.), San Nicolás, Moreira – Vieira, Vales, Peppe (E. García, 82.), Ayala (Andorrá, 78.), M. García – Gomez. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
TÖRÖKORSZÁG: Onur Kivrak – Gökhan Gönül, Bekir Irtegün, Semih Kaya, Hassan Kaldirim – Arda Turan, Nuri Sahin (Kerim Frei, 91.), Selcuk Inan, Sercan Sararer (Alper Potuk, 58.), Burak Yilmaz. – Umut Bulut (Olcay Sahan, 81.). Szövetségi kapitány: Abdullah Avci
Gólszerző: Selcuk Inan (30.), Burak Yilmaz (45+1.)

HOLLANDIA–ÉSZTORSZÁG 3–0 (0–0)
Amszterdam, Amsterdam ArenA. V: Vitalij Meskov (orosz)
HOLLANDIA: Vermeer – Janmaat, Martins Indi, De Vrij, Blind – De Guzmán (Clasie, 86.), Strootman, Sneijder (Van der Vaart, 35.) – Robben, Van Persie, Lens (Schaken, 73.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Teniste, Morozov, Kruglov (Kink, 62.), Klavan – Puri, Vunk, Vassiljev – Oper (Zenjov, a szünetben), Ojamaa (Lindpere, 77.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Van der Vaart (47.), Van Persie (73.), Schaken (84.)

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 2–2 (1–0)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. V: Wolfgang Stark (német)
MAGYARORSZÁG: Király – Vanczák, Korcsmár, Mészáros N., Kádár – Koman, Pintér Á., Hajnal (Kovács I., 80.), Dzsudzsák (Halmosi, 91.) – Szabics (Varga J., 58.) – Szalai. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
ROMÁNIA: Tatarusanu – Tamas, Chiriches, Goian, Radu – Bourceanu, Pintilii (Chipciu, 86.) – Torje (Maxim, 66.), Grozav (Rusescu, 71.), B. Stancu – Mutu. Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Gólszerző: Vanczák (16.), Dzsudzsák (71. – 11-esből), ill. Mutu (68. – 11-esből), Chipciu (92.)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 5 5 16–2 +14 15
2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 12–7 +5 10
3. Románia 5 3 1 1 10–6 +4 10
4. Törökország 5 2 3 6–6 0 6
5. Észtország 5 1 4 1–9 –8 3
6. Andorra 5 5 0–15 –15 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik