Egy félidőt bírtak az észtek a hollandok ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 22:31
A holland labdarúgó-válogatott hazai pályán 3–0-s győzelmet aratott Észtország ellen a világbajnoki selejtezősorozat D-csoportjában. Az első félidőben jól tartották magukat a vendégek, de a második játékrészben Rafael van der Vaart és Robin van Persie gólja eldöntötte a három pont sorsát – végül Ruben Schaken alakította ki a végeredményt.
Van der Vaart kezdte a gólgyártást (Fotó: Reuters)
Van der Vaart kezdte a gólgyártást (Fotó: Reuters)

Észtország meglepően jól tartotta magát Hollandia ellen. Az oranje mezőnyfölényben futballozott, sokat volt nála a labda, de a sorozatos gólhelyzetek elmaradtak, illetve az észtek remekül zártak hátul. A viszonylag eseménytelen első félidőben nagy riadalmat kelthetetett volna holland oldalon Wesley Sneijder sérülése – ha éppenséggel nem lenne olyan erős a hollandok kerete, hogy Rafael van der Vaart érkezzen a Galatasaray klasszisának helyére.

És persze ki más, mint a cserejátékos szerezte meg a hollandok vezető találatát a második félidő elején. Van der Vaart az észt védők szorításában átvette a labdát, majd szűk mozdulattal, fordulásból a bal alsó sarokba lőtt. A gól teljesen megnyugtatta a holland játékosokat, a folytatásban már csak az volt a kérdés, mikor szerez újabb találatot az oranje. Ez a pillanat a 73. percben érkezett el, amikor Robin van Persie közelről a vendégkapuba perdített.

A 79. percben meleg is lehetett volna a szituáció a hazaiak számára, de Martin Vunk ordító ziccerben a kapu fölé emelte a labdát.

A hajrában jött az újabb holland találat: Ruben Schaken higgadtan átvette a labdát, és az észt kapuba helyezett.

D-CSOPORT
HOLLANDIA–ÉSZTORSZÁG 3–0 (0–0)

Amszterdam, Amsterdam ArenA. V: Vitalij Meskov (orosz)
HOLLANDIA: Vermeer – Janmaat, Martins Indi, De Vrij, Blind – De Guzman (Clasie, 86.), Strootman, Sneijder (Van der Vaart, 35.) – Robben, Van Persie, Lens (Schaken, 73.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Teniste, Morozov, Kruglov (Kink, 62.), Klavan – Puri, Vunk, Vassiljev – Oper (Zenjov, a szünetben), Ojamaa (Lindpere, 77.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Van der Vaart (47.), Van Persie (73.), Schaken (84.)

Törökország 2–0-ra nyert Andorrában. A gólokat Selcuk Inan és Burak Yilmaz szerezte.

A török válogatott nem kezdett valami acélosan a csoport leggyengébbje, Andorra ellen. A lelkes hazaiak egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet az első fél órában. A vezetést harminc perc elteltével mégis megszerezték a törökök. Ekkor Selcuk Inan végezhetett el szabadrúgást a 16-os előterében, és nemes egyszerűséggel a bal fölsőbe emelte a labdát.

Közvetlenül a szünet előtt ismét betalált a török együttes. Az első félidő ráadáspercében Burak Yilmaz éles szögből, de közelről gurított a hosszú alsó sarokba.

Andorra helyzetekig is eljutott a találkozón, de a pontszerzésre tulajdonképpen nem volt esélye a meccset minimális energiabefektetéssel végigjátszó törökök ellen.

Törökország jövő hét kedden a mieink ellen lép pályára.

D-CSOPORT
ANDORRA–TÖRÖKORSZÁG 0–2 (0–2)
Andorra La Vella, Comunal de Aixoval Stadion. V: Nerijus Dunauskas (litván)
ANDORRA: Gómes – Lima, C. Martínez (Clemente, 70.), San Nicolás, Moreira – Vieira, Vales, Peppe (E. García, 82.), Ayala (Andorrá, 78.), M. García – Gomez. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
TÖRÖKORSZÁG: Onur Kivrak – Gökhan Gönül, Bekir Irtegün, Semih Kaya, Hassan Kaldirim – Arda Turan, Nuri Sahin (Kerim Frei, 91.), Selcuk Inan, Sercan Sararer (Alper Potuk, 58.) – Umut Bulut (Olcay Sahan, 81.), Burak Yilmaz. Szövetségi kapitány: Abdullah Avci
Gólszerző: Selcuk Inan (30.), Burak Yilmaz (45+1.)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 5 5 16–2 +14 15
2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 12–7 +5 10
3. Románia 5 3 1 1 10–6 +4 10
4. Törökország 5 2 3 6–6 0 6
5. Észtország 5 1 4 1–9 –8 3
6. Andorra 5 5 0–15 –15 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik