Két újonc a keretben, a női labdarúgó-válogatott is Írország ellen zárja az évet

2025.11.18. 09:49
null
Szarvas Alexandra a csapategységre és a védekezésre figyelne (Fotó: Dömötör Csaba)
Jövő szombaton 12.30-kor Írországgal játszik felkészülési mérkőzést a magyar női labdarúgó-válogatott.

Szarvas Alexandra együttese jövő hétfőtől december 3-ig a spanyolországi Marbellában edzőtáborozik és az összetartás alatt csap majd össze az írekkel. A szövetségi kapitány két újoncot is meghívott a keretbe: Tankó Rékát a Puskás Akadémiából és Sinka Napsugárt a Hoffenheimből.

„Az idei év utolsó edzőtáborában szeretnék olyan játékosoknak lehetőséget adni, akik legutóbb nem voltak velünk. Szeretném, hogy minden olyan játékos megmutathassa magát, aki számításba jöhet a jövő évi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken. Hívtam visszatérőket, újoncokat, és bár vannak még mérkőzések a válogatott időszak előtt, bízom benne, hogy minden meghívott játékosra számíthatok” – mondta a magyar szövetség honlapján Szarvas Alexandra.

A tréner hozzátette, az októberi edzőtáborban a támadójátékra fektették a hangsúlyt, a két legutóbbi mérkőzésen pedig ebből sok olyan dolgot viszontlátott a pályán, amelyeket gyakoroltak.

„A mostani edzőtáborban a védekezésünkön szeretnénk csiszolni, ehhez megfelelő ellenfél az ír válogatott, amely most jutott fel az A-ligába és magasabb játékerőt képvisel nálunk. Ezen felül továbbra is kiemelt szerepet kap a csapategység fejlesztése” – nyilatkozott a szövetségi kapitány.

A magyar férfi labdarúgó-válogatott is Írország ellen zárta az évet, vasárnap 3–2-es vereséget szenvedett világbajnoki selejtezőn, így lemaradt a pótselejtezőről.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: Lauren Brzykcy (Pitea IF), Tankó Réka (Puskás Akadémia FC), Terestyényi Anna (Újpest FC)
Védők: Fördős Beatrix (1. FC Nürnberg), Kovács Laura (ETO FC), Nagy Virág (OH Leuven), Németh Hanna (SV Werder Bremen), Palakovics Laura (Puskás Akadémia FC), Savanya Csilla (SV Werder Bremen), Szabó Viktória (FC Como Women)
Középpályások: Csányi Diána (SKN St. Pölten), Nagy Fanni (SKN St. Pölten), Papp Luca (VfL Wolfsburg), Pusztai Sára (OH Leuven), Sinka Napsugár (TSG 1899 Hoffenheim), Süle Dóra (ETO FC)
Támadók: Csiki Anna (West Ham United), Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano), Kaján Zsanett (Parma Calcio 1913), Mayer Zsófia (Puskás Akadémia FC), Pápai Emőke (SV Werder Bremen), Pullins Brigitta (SCR Altach), Vincze Borbála (FC Zürich)

 

Legfrissebb hírek

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
2026.10.13. 23:01

Óriási pofon a hollandoktól, női válogatottunknak csak matematikai esélye maradt a vb-kijutásra

Magyar válogatott
2026.10.09. 21:50

Csiszár Henrietta: Motivál, amikor erősebb ellenféllel kell felvenni a harcot

Magyar válogatott
2026.10.08. 18:54

Robbie Keane: Mentálisan lemerültem – interjú a Ferencváros korábbi vezetőedzőjével

Minden más foci
2026.10.01. 06:43

Ez csak egy futballmeccs – vagyis dehogy: ír és izraeli visszhang a debreceni 0–3 után

Minden más foci
2026.09.28. 10:33

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2026.09.26. 23:24

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2026.09.26. 13:43

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37