Robbie Keane: Mentálisan lemerültem – interjú a Ferencváros korábbi vezetőedzőjével
– Az utóbbi hónapokban eltűnt a nyilvánosság elől. Tudatosan?
– Nem sokan tudják a telefonszámomat… – felelte lapunknak Robbie Keane, korábbi 146-szoros ír válogatott csatár, aki vezetőedzőként 2025-ben bajnoki címet, a következő idényben Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal, majd májusban, néhány nappal azután, hogy a csapat egy ponttal lemaradt az ETO mögött a bajnokságban, elköszönt az Üllői úttól.
– Nem hiányzik a napi munka?
– Abszolút nem. Mielőtt eljöttem a Ferencvárostól, az elmúlt három évben szinte folyamatosan dolgoztam. Az edzői szakma olyan, hogy a nap huszonnégy órájában észnél kell lenni. Folyamatos stressz, megfeszített idegállapot. Most jólesik pihenni.
– Ezek szerint mentálisan fáradt el?
– Igen, lemerültem. Egy edzőnél vannak ilyen időszakok. Persze amikor edzőségre adtam a fejem, tisztában voltam ezzel. Sőt, a családom is tudja, nem könnyű élet az edzőké. Biztosan van, aki szüntelen képes dolgozni, aki nem stresszel rá a napi munkára, én nem ilyen vagyok. Most muszáj kiengedni a sok feszültséget.
– Májusban váratlanul távozott a Ferencvárostól, az okokról azóta sem beszélt. Miért döntött úgy, hogy feláll a kispadról?
– Röviden? Túl sok minden történt a klubnál.
| Névjegy: Robbie David Keane |
 Született: 1980. július 8., Tallaght (Dublin, Írország) |
– És hosszabban?
– Nagyon jól éreztem magam a Ferencvárosnál, nagyszerű klub, Budapestet is a szívembe zártam. Ugyanakkor megváltoztak a klub lehetőségei, és úgy éreztem, jobb, ha távozom. Ilyen egyszerű. Ezt a fejezetet magamban lezártam.
– Ha mégis sorrendet kellene felállítania, mi nyomott többet a latban: az elveszített bajnoki cím, az ötmagyaros központi ajánlás, a családjától távol töltött idő vagy az ambíció, hogy magasabb szinten dolgozzon?
– Mondom, úgy éreztem, jobb, ha eljövök – és alaposan kipihenem magamat.
– Az előző bajnokságban az aranyéremért zajló harcban egyetlen pont döntött az ETO javára. Van olyan mérkőzés vagy döntés, amely azóta is visszatér a gondolataiban, és amelyet ma már másképpen kezelne?
– Utólag mindig okos az ember. Játékoskoromban sem rágódtam soha azon, mi lett volna, ha… Egyetlen átigazolásomat sem bántam meg, az életben minden okkal történik. A Fradinál sem akartam félbehagyni, amit elkezdtem, de így alakult. Tényleg szerettem Magyarországot, az emberek kedvesek, a főváros gyönyörű. Ha visszatekerhetném az idő kerekét, újra igent mondanék a Fradi vezetőinek.
– A Ferencváros a közelmúltban 3–1-re nyert Glasgow-ban a Celtic ellen. Játékosként megfordult a skót klubban, edzőként pedig idén nyáron felvetődött a neve. Látta a mérkőzést?
– Nem.
– Nem is volt kíváncsi rá?
– Az eredményt még aznap este megnéztem a telefonomon, de a mérkőzést nem láttam. Ezekben a hónapokban még csak otthon sem vagyok Írországban, a családdal Spanyolországba költöztünk. Itt sokkal kellemesebb az időjárás, és most tényleg csak pihenni szeretnék, semmi mást.
– A Celticnél és a Prestonnál is felvetődött a neve, utóbbinál már szinte biztos befutóként emlegették. Volt olyan pillanat, amikor ön is úgy érezte, hamarosan ismét leül egy kispadra?
– Ha elmondanám, hány lehetőségem lett volna azóta elmenni újra dolgozni, el sem hinné… Rengeteg helyre hívtak. Nem éreztem úgy, hogy máris fejest kellene ugranom egy újabb kihívásba. Rengeteget köszönhetek a labdarúgásnak, az a minimum, hogy csakis akkor ülök le ismét kispadra, ha teljesen készen állok rá.
– Egyszer azt mondta, ha nem akarna eljutni a legmagasabb szintre, abba is hagyná az edzősködést. Mit jelent önnek a legmagasabb szint? A Premier League-et, a Bajnokok Ligáját, vagy olyan klubot, amely az ön elképzelései szerint épül?
– Aki ismer, pontosan tudja, mire vágyom. Szeretnék a legmagasabb szintre jutni, de ehhez bizonyos lépcsőfokokat sikerrel kell venni. A pihenő alatt is figyelemmel követem a labdarúgást, érdekel a Bajnokok Ligája, az Európa-liga, ha úgy adódik, este megnézek egy-egy meccset, de most nem foglalkozom a labdarúgással a nap huszonnégy órájában. Ez most számomra nem az az időszak…
| A tallaghti utcáktól a pubok színpadáig |
Robbie Keane Dublin Tallaght nevű külvárosi kerületében nőtt fel. Amikor korábban lapunknak a gyerekkoráról mesélt, a boldog emlékek mellett a nehézségeket sem hallgatta el: „Amerre mi laktunk, mindennapos volt a bűnözés, a drogfogyasztás, a verekedések. Gyerekként mindennap helyt kellett állnom, kiállnom magamért.”  Édesanyja egy iskolában takarított, szülei becsülettel dolgoztak, de a család szegény volt. Édesapja gitározott és énekelt egy zenekarban, az együttes többnyire pubokban lépett fel. A hétvégi előadásokra a gyerek, Robbie is velük tartott, vasárnaponként pedig összegyűlt a népes rokonság, és együtt énekeltek. Nyaralásra nem futotta, pedig az édesapja egyszer országos tehetségkutatót is nyert. Később gitárt adott a fiának, hátha ő is zenész lesz.
|
Három meccs, három emlékezetes húzás
1. FERENCVÁROS–AZ 4–3 (2025. január 30.)
Első hazai mérkőzésén az ír vezetőedző az ellenfél védelmének feltörését beadásokra építette. Mohamed Ali Ben Romdan kétszer is így fejelt gólt, a Fradi már a szünetben 3–0-ra vezetett. Az AZ a hajrában felzárkózott 4–3-ra, vagyis a végjáték Robbie Keane-nek is figyelmeztetés volt. A győzelem ugyanakkor tavaszi folytatást ért az Európa-ligában.
2. FERENCVÁROS–LUDOGOREC 3–0 (2025. augusztus 12.)
A Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján Robbie Keane változatlan kezdőt küldött pályára a razgradi 0–0 után. Egygólos előnynél, a 75. percben Gruber Zsombort állította be Lenny Joseph helyére, négy perccel később a cserejátékos gólpasszt adott Varga Barnabásnak. A Fradi 3–0-ra nyert, bejutott a BL-rájátszásba, és biztossá vált az Európa-liga-főtáblás helye.
3. FERENCVÁROS–ZTE FC 1–0, hosszabbításban (2026. május 9.)
A Magyar Kupa döntőjében az ír tréner a 79. percben beküldte Mohammed Abu Fanit. A középpályás a hosszabbítás 111. percében lekészítette a labdát Toon Raemaekersnek, aki első ferencvárosi góljával eldöntötte a meccset. Az ír edző hangsúlyozta, hogy a cserék új energiát adtak a csapatnak. Második ferencvárosi idényét is trófeával zárta.
Hámori Luca már tud örülni az Eb-ezüstnek
Muhamed Besic: Az álomautók sem tettek boldoggá
