Csank János: Az utolsó percben történteknél az érzelmek általában nagyon elszabadulnak

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.17. 20:42
null
Csank János (Fotó: Dömötör Csaba)
Hétfőn a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége Csank János volt. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya az írek elleni világbajnoki selejtezőről, a magyar csapat játékáról, a 96. percben kapott gólról, Marco Rossi szövetségi kapitány helyzetéről és a szurkolókról beszélt, de szóba került az is, hogy továbbra is a 79 éves tréner a máig utolsó olyan szövetségi kapitányunk, aki 1997-ben vb-pótselejtezőig vezette a válogatottat.

„A 96. perc nagyon rosszulesett, ráadásul van egy olyan »problémám«, hogy két másodperccel előbb tudom, hogy gól lesz, mert kapus voltam – mondta Csank János. Nagyon éreztem, hogy meleg a helyzet, ahogy jön befelé a labda, de még bíztam benne, hátha sikerül menteni, ám nem így lett. Átéreztem, amit láttam a játékosokon, amikor összecsuklottak, magukba roskadtak. Az utolsó percben történtek maradnak meg az emberben a legjobban, akár pozitív, akár negatív élményekről van szó, mert az érzelmek ilyenkor általában nagyon elszabadulnak.”

A teljes beszélgetés

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–3 (2–1)
Budapest, Puskás Aréna, 59 411 néző. Vezette: Espen Eskas (Jan Erik Engan, Isaak Elias Bashevkin) – norvégok
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Nego (Mocsi, 90+3.), Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer (Ötvös, 63.), Tóth A. (Bolla, 76.) – Lukács D. (Styles, 63.), Szoboszlai, Sallai (Redzic, 90+3.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÍRORSZÁG: Kelleher – Coleman (Ebosele, 60.), O’Brien (Manning, a szünetben), N. Collins, D. O’Shea, Scales – Ogbene (Idah, 53.), Cullen (Taylor, 80.), Molumby (Kenny, 60.), Azaz – Parrott. Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson
Gólszerző: Lukács D. (3.), Varga B. (37.), ill. Parrott (15., 80., 90+6. – az elsőt 11-esből)

     
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

M

Gy

D

V

L–KGkP
1. Portugália

6

4

1

1

20–7+1313
2. Írország

6

3

1

2

9–7+210
3. MAGYARORSZÁG

6

2

2

2

11–10+18
4. Örményország

6

1

5

3–19–163

 

Legfrissebb hírek

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
4 órája

Vb 2026: karantén vár a Kongói DK válogatottjára

Foci vb 2026
18 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
20 órája

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
Tegnap, 13:41

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
Tegnap, 11:31

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
2026.05.21. 19:56

Férfi kosárlabda: Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi vb-selejtezőkre

Kosárlabda
2026.05.21. 16:40
Ezek is érdekelhetik