Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

D. S. B.D. S. B.
2025.10.24. 19:52
null
Simán győzött Luxemburg ellen a magyar válogatott (Fotó: Kovács Péter)
Sima, 4–0-s győzelmet aratott Luxemburg ellen a magyar női labdarúgó-válogatott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen.

Először találkozott egymással a magyar és a luxemburgi válogatott, melyek az októberi válogatott szünetben felkészülési mérkőzést játszottak egymással az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. 

A magyar válogatottat irányító Szarvas Alexandra Nagy Virágnak, Fördős Beatrixnek, Nagy Viktóriának és Zágor Bernadettnek sérülés miatt nem küldött meghívót, őket Terestyényi Anna, Nagy Lili, Bokor Blanka és Ott Eszter pótolta, míg az összetartás során megbetegedő Pongrácz Ágnes helyére Erős Evelin érkezett.

A Nemzetek Ligája B-osztályába veretlenül feljutó, de a világranglistán 110. helyezett Luxemburg elleni hazai találkozón a mieink voltak az esélyesebbek. A C-ligában érdekelt magyar csapat jól kezdett, s az első húsz percben többször eljutott az ellenfél kapujáig, ám lesgólunk és kapufánk után egy luxemburgi átlövést is védenie kellett Lauren Brzykcynek. Egy perccel később viszont már góllá érett a fölényünk, és a középen érkező Mayer Zsófia a kapuba pofozta a labdát egy bal oldali beadás után. Nem kellett sokat várni az előny megduplázására: a 29. percben Pusztai Sára labdaszerzése után talált az üres kapuba. 

Noha a szünetig nem született újabb gól, a második játékrészben szűk húsz perc után meglett a mieink harmadik találata, amikor a nem sokkal korábban becserélt Kaján Zsanett volt eredményes. A folytatásban is főként a magyarok előtt adódtak helyzetek, tíz perccel később a csapatkapitány, Csiszár Henrietta alakította ki a 4–0-s végeredményt. 

A magyar válogatott október 28-án 16 órától Szlovákia vendégeként játszik felkészülési mérkőzést Szencen.

Felkészülési mérkőzés
Magyarország–Luxemburg 4–0 (Mayer 28., Pusztai 29., Kaján 64., Csiszár 75.)

Kiütéssel nyert az U19-es válogatott is
A Gajdóczi Tibor által irányított magyar lány U19-es válogatott a Csehországban zajló B-ligás Európa-bajnoki selejtező második fordulójában – a Litvánia elleni ötgólos győzelem után – második győzelmét aratta, a mieink 7–0-ra nyertek Moldova ellen. Az U19-es válogatott október 27-én a házigazda csehekkel csap össze az A-ligába jutásért.

 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
20 órája

Hokisaink másodszor is kikaptak Japántól

Jégkorong
2026.04.25. 20:59

Japán és Svájc is nyert a magyar jégkorongcsapatok ellen

Jégkorong
2026.04.24. 22:52

Hetet rúgott Észak-Macedóniának, továbbra is selejtezőcsoportja élén a magyar női labdarúgó-válogatott

Magyar válogatott
2026.04.18. 16:55

A magyar női labdarúgó-válogatott kiütötte Észak-Macedóniát vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2026.04.14. 18:22

Szinkronkorcsolya-vb: tizedik lett a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.04.11. 19:39

Hatgólos győzelemmel vágott vissza Görögország a világkupa-selejtezőn

Vízilabda
2026.04.11. 18:33

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:12
Ezek is érdekelhetik