Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2025.05.09. 10:30
null
Kevin Lamour (Fotó: Getty Images)
Az MLSZ pénteki elnökségi ülésének díszvendége Kevin Lamour, a FIFA operatív igazgatója volt, akit Csányi Sándor MLSZ-elnök külön is köszöntött és kiemelt. Az elöljáró köszöntőjében rögtön elnézést kért erős francia akcentusáért, majd belevágott.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, a magyar labdarúgás egészen elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban. A világ egyik legszebb stadionja önöknél van, amely büszkén viselheti Puskás Ferenc nevét, az elmúlt években ott voltak az Európa-bajnokságokon, elértek a Nemzetek Ligája A-ligájába, és talán ott lesznek a következő világbajnokságon is. Ezt nem nyomásként mondom… Csányi Sándor elképesztő munkát végzett az elmúlt több mint egy évtizedben, olyan vezető, aki sosem adja fel, amit célként tűz maga elé, azt eléri. Minden túlzás nélkül mondhatom, ma már ő az egyik legmeghatározóbb futballvezető az egész világon. Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije!” – fogalmazott.

„A magyar labdarúgás ma már igazi világsztárokat nevel ki, elég csak Szoboszlai Dominikra gondolni, aki az egész világon viszi a magyarok jó hírét. Megérkezésemet követően egy kis füzetet találtam az ágyam melletti éjjeliszekrényen, amely a híres magyarokról szól, Karikó Katalintól kezdve rengeteg ismerős név van benne, de Csányi Sándorét nem láttam egyik oldalon sem. Szerintem ideje lenne frissíteni a kiadványt” – mondta Lamour.

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58