Válogatott: Mint Messi a Barcelonában – Dibusz Szoboszlairól

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.11.19. 19:13
Dibusz Dénes óriási védései is kellettek ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re legyőzze Montenegrót az Eb-selejtező zárófordulójában, s veretlenül zárja az évet. A sajátja mellett Szoboszlai Dominik teljesítményéről is megkérdeztük, s egyenesen Lionel Messihez hasonlította azt a kapus.  

„Mondtam is az öltözőben, olyan érzése volt az embernek, mint néhány évvel ezelőtt, amikor Messi a Barcelonában a topformájában volt: gondolt egyet, végigment a pályán és gólt lőtt. Hihetetlen szintű játékos, nagyszerű vezér, aki a pályán is képes a csapat élére állni. Olyan extrát, kvalitást tud beletenni a játékába, amivel húzza magával a többieket, s eredményes is. A bolgár meccs után kicsit frusztrált volt ő is a kimaradt helyzetei miatt, ma azonban elégedett lehet a teljesítményével” – mondta Dibusz Dénes a meccset tulajdonképpen eldöntő Szoboszlai Dominikról.

Videónkban kitérünk a kapus extra védéseire is, arra is válaszol, hogy ha ez az év volt a kezdet, akkor mit hozhat 2024, valamint van-e olyan csapat, amelyet szívesen látna a mieinkkel azonos csoportban az Európa-bajnokságon.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT,10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,65 ezer néző.V:Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
MONTENEGRÓ:Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics.Szövetségi kapitány:Miodrag Radulovics
Gólszerző:Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Bulgária 2–2(Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG853–16–7+918
2. Szerbia842215–9+614
3. Montenegró83239–11–211
4. Litvánia81348–14–66
5. Bulgária8–447–14–74

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
4 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
13 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
19 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00