Válogatott: Üsse agyon a Milos vagy a Dini védje ki – Szoboszlai az utolsó szerb helyzetről

Vágólapra másolva!
2023.10.15. 07:34
„Jobban akartuk, ezen múlott a szerbek elleni győzelem” – véli Szoboszlai Dominik, aki a 2–1-es győzelem után többek között azt is elárulta, mire gondolt az ellenfél utolsó nagy helyzeténél, miért kért extra tapsot a közönségtől Nego Loicnak és miért jönne akár minden hónapban a magyar válogatotthoz. 

„Nem volt nehezebb, pont erre számítottunk, egy ilyen mérkőzés sosem egyszerű, még akkor sem, ha itthon játsszuk. Tudjuk, hogy milyen játékosokkal van tele a szerb válogatott, tudjuk, mit csinálnak, láttuk őket a vb-n, így fel voltunk készülve belőlük. Mi jobban akartuk, s ez a győzelem az akaraton múlott” – mondta Szoboszlai Dominik.

Videónkban a válogatott csapatkapitánya méltatja a két gólpasszt is kiosztó Nego Loicot, azt is elmondja, hogy szerinte miért játsszik mostanság kiemelkedően. Emellett elárulja, mire gondolt a szerbek utolsó óriási helyzeténél, s kitér a litvánok elleni, keddi találkozóra is, amely hogyha győzelmet hoz, a magyar válogatott kijut az Európa-bajnokságra. Természetesen a szurkolók is szóba kerülnek, illetve az is, hogy miért jönne akár havonta a válogatotthoz a Liverpool labdarúgója.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
G-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 2–1 (2–1)
Budapest,
Puskás Aréna,58 215néző.Vezette:Francois Letexier (Cyril Mugnier, Mehdi Rahmouni) – franciák
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Fiola (Botka, 74.), Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 63.), Nagy Á., Styles (Kalmár Zs., 63.), Kerkez – Sallai (Kata, 74.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 84.)Szövetségi kapitány:Marco Rossi
SZERBIA:V. Milinkovics-Szavics – Erakovics (Tadics, a szünetben), Milenkovics, Pavlovics – Zsivkovics (Radonjics, 74.), Gudelj, Sz. Milinkovics-Szavics, Terzics (Kosztics, a szünetben) – Lukics (Ratkov, 84.), A. Mitrovics, Gacsinovics (Djuricsics, 67.).Szövetségi kapitány:Dragan Sztojkovics
Gólszerző:Varga B. (20.), Sallai (34.), ill. Pavlovics (33.)
Kiállítva:Kalmár (a lefújást követően)

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG5419–2+713
2. Szerbia631210–6+410
3. Montenegró52215–508
4. Litvánia61236–10–45
5. Bulgária6243–10–72

A mérkőzés onlive, szöveges tudósítása itt érhető el!

Legfrissebb hírek

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Szoboszlai tanácsai a Liverpoolba igazoló Pécsinek: „Gyere és élvezd! Dolgozz mindennap keményen!”

Magyar válogatott
2025.06.14. 06:00

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Priskin: Kerkez nagyon jól építette fel a pályafutását

Angol labdarúgás
2025.06.12. 19:11

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik