Válogatott: Marco Rossi leteszi a magyar állampolgársági esküt

N. T.N. T.
2023.10.03. 13:08
null
Marco Rossi magyar állampolgár lesz (Fotó: Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Nemzeti Sport információja szerint a magyar labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi kedd délután Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében állampolgársági esküt tesz.

Rossi 2018 óta irányítja a magyar válogatottat, előtte 2012-től 2014-ig, majd 2015-től 2017-ig a Honvéd vezetőedzője volt. Jelenlegi szerződése 2025-ig szól a magyar szövetséggel, és mindig hangsúlyozta, mennyire hálás a magyaroknak, amiért befogadták és elismerik a munkáját.

Marco Rossi-idézetek: Nekem Magyarország a második hazám
Janics, Muszukajev, Radulovics és a többiek – vérükben nem, szívükben magyarok

„Szeretem az embereket, és azt, ahogy kifejezik a tiszteletüket. Otthon érzem ott magam, életem végéig hálás leszek Magyarországnak. Itt lehetőséget kaptam, hogy edző lehessek, hogy megmentsem a méltóságomat egy olyan időszakban, amikor mélyen depressziós voltam. Biztos vagyok benne, hogy sosem szakad meg a kapcsolatom Magyarországgal” – legutóbbi interjújában így beszélt a hazánkhoz fűződő kapcsolatáról, amely keddtől még szorosabbá válik.

Rossin kívül segítője, Cosimo Inguscio szintén leteszi az esküt.

A Nemzeti Sport a helyszínről tudósít az ünnepélyes eseményről.

Legfrissebb hírek

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
12 órája

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
2026.11.06. 14:35

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2026.11.03. 06:34

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13