Marco Rossi a World Soccernek: Életem végéig hálás leszek Magyarországnak

Vágólapra másolva!
2023.09.30. 17:38
null
Marco Rossi nem hiszi, hogy valaha is olasz klubhoz fogják hívni, Magyarországon kívül Angliában dolgozna szívesen (Fotó: Szabó Miklós)
Marco Rossival, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitányával beszélgetett a World Soccer. A szakember választott hazájáról, szülőföldjének elutasító magatartásáról, a lehetséges angliai jövőről és természetesen Szoboszlai Dominikről beszélt a kizárólag nyomtatásban megjelent interjúban.

 

„A játékosokkal való jó viszony a magyar válogatottnál elért sikereim titka – idézte Marco Rossit a World Soccer. – Állandó kapcsolatban vagyunk, videokonferenciákat tartunk, és nemcsak a taktikai és technikai, hanem a mentális kérdésekről is beszélünk. Egységesek és összetartók vagyunk. Sok kapitány kollégám jegyezte már meg, hogy klubcsapatnak tűnünk. Úgy érzem, ez a legszebb bók, amit kaphatok.”

Marco Rossi beszélt az angliai 4–0-s diadalról és a válogatott Eb-selejtezős csoportjáról is.

„Remélem, a magyar válogatottnak a jövőben még lesznek hasonló meccsei, de a wolverhamptoni 4–0 valóban az aranyoldalakra került, és mindenki úgy emlékszik majd rá, mint az 1953-as 6:3-ra a Wembleyben – mondta Rossi, aki szerint a kiváló Nemzetek Ligája-szereplés önmagában nem garantálja a 2024-es Eb-re való kijutást. – Papíron könnyű csoportnak tűnik, ám a pályán máshogy festenek a dolgok. Akárhogy is, remélem, hogy kijutunk csoportelsőként, vagy másodikként.”

Sorozatban harmadszor lehet Európa-bajnoki résztvevő a magyar válogatott. Legutóbb 2020 novemberében az Izland elleni 2–1-es győzelem jelentette e kijutást, azon a meccsen Rossi nem lehetett ott, mert koronavírusos volt.

„Pozitív lett a tesztem, de jól voltam. Kicsit fájt a fejem és enyhén köhögtem. A meccs alatt otthon voltam, de videokonferencián összekapcsoltak az öltözővel, tehát valós időben tudtam kommunikálni a stábommal és a játékosokkal a meccs előtt és a szünetben, de még a meccs alatt is. Persze sokkal jobb lett volna az oldalvonal mellett állni, de a legjobbat hoztuk ki a helyzetből.”

Azon a meccsen Szoboszlai Dominik lőtte a győztes gólt, természetesen ő is szóba került az interjún, a Liverpoolba berobbanó magyar válogatott játékos rúgótechnikája nem ismeretlen Rossi számára.

„Egy újonnan érkezőnek nem könnyű alkalmazkodni az új klubhoz és az új ligához, de hiszem, hogy Dominikben megvan a képesség és az elszántság, hogy bizonyítsa rátermettségét a Liverpoolnál. Káprázatosan lő. Ötven éve vagyok a labdarúgásban, de még nem láttam olyan jó rúgótechnikát, mint az övé. A labdát is kiválóan tartja meg. Az ő elképzelése volt, hogy csatlakozik a Liverpoolhoz, amiért gratulálok neki. A Premier League a tökéletes közeg, amelyben megmutathatja, hogy topjátékos.”

A kapitány beszél arról, hogyan került Magyarországra 2012-ben, amikor a Honvéd vezetőedzője lett.

„Szinte véletlenül történt – szögezte le az 59 éves szakember. – Szerencsés helyzet volt. Meglátogattam egy barátomat Budapesten, aki egy éttermet vezetett Budapesten. Akkoriban klub nélkül voltam. Azt mondja nekem: »Miért nem hívod fel Fabio Cordellát, a Honvéd sportigazgatóját?« Korábban senkit sem hívtam fel, hogy munkát kérjek, nem szeretem ajánlgatni magam, nem így vagyok bekötve. Ugyanakkor, a barátom és a nejem is azt duruzsolta a fülembe egész nap, hogy hívjam fel. Végül belefáradtam, és felhívtam. Találkoztunk, elmentünk vacsorázni, ő beszélt George Hemingwayjel, a Honvéd tulajdonosával, és így kerültem a klubhoz.”

Rossit elmondta, sok mindent szeret Magyarországban, amely már bő egy évtizede az otthona.

„Szeretem az embereket, és azt, ahogy kifejezik a tiszteletüket. Otthon érzem ott magam, életem végéig hálás leszek Magyarországnak. Itt lehetőséget kaptam, hogy edző lehessek, hogy megmentsem a méltóságomat egy olyan időszakban, amikor mélyen depressziós voltam. Biztos vagyok benne, hogy sosem szakad meg a kapcsolatom Magyarországgal.”

Marco Rossi először a Honvéddal nyert bajnoki címmel szerzett elismerést Magyarországon 2017-ben (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi először a Honvéddal nyert bajnoki címmel szerzett elismerést Magyarországon 2017-ben (Fotó: Török Attila)

Az edzők közül példaképének tartja Marcelo Bielsát és Mircea Lucescut. Előbbivel Mexikóban dolgozott a Club Américánál, míg Lucescu a Bresciánál volt az edzője, és tetszett neki, ahogy a játékosok fejlődésére és elkötelezettségére összpontosít.

Rossi a magyarországi sikerei ellenére úgy véli, nem lesz Serie A-csapat edzője.

„Ennek egyszerű oka van: Olaszországban minden Olaszország körül forog, és senkit sem érdekel, hogy sikeres munkát végeztem Magyarországon egy évtizeden át. Olaszországban én mindig is scommessa, kockázat leszek. Ha Olaszországban kapnék edzői állást, mindenki arra fogadna, hogy három hónap után menesztenek. A kérdés mégsem fájdalmas. Nem sajnálom és csalódott sem vagyok a helyzet miatt. Már nem vagyok fiatal, igyekszem minden nap fejlődni és a lehető legjobban végezni a munkámat.”

Felvetették neki, mit tenne, ha mégis kapna egy ajánlatot, de erre azt válaszolta, hogy tizenegy éve egyetlen hívást sem kapott a hazájából.

„Leszámítva persze a rokonokat és barátokat... De viccet félretéve, nem hiszem, hogy befutna bármilyen ajánlat Olaszországból. A hazámban azt mondják: »Ha külföldön dolgozol, nem vagy elég jó, hogy Olaszországban dolgozz.« Akárhogy is, jól érzem magam Magyarországon. Megbecsülnek, boldog vagyok, és mindenképpen szeretném kitölteni a szerződésemet. Nagyon valószínű, hogy itt, Magyarországon fejezem be az edzői pályafutásomat.

A szerződése 2025 végéig köti a magyar válogatotthoz, és sosem titkolta, hogy egy angliai ajánlatot szívesen elfogadna.

„Ha egy nap máshol kellene dolgoznom, az álommunka Angliában várna. Anglia a csúcs az európai klubfutballban. A 90-es években Olaszország volt az első, de most Anglia, és szerintem, ez így is marad a jövőben. A 2021-es Európa Bajnokság után két ajánlatot is kaptam Angliából: egy Premier League-, és egy Championship-klubtól, de elutasítottam a videomegbeszéléseket – a Covid alatt – a klubok vezetőivel. Azt mondtam nekik, hogy nem szeretném az idejüket rabolni. Akkoriban semmi esetre sem akartam feladni a magyar válogatott szövetségi kapitányi állását. A világbajnoki selejtezők derekán jártunk, jól kezdtünk, és pár hónappal korábban újítottam meg a szerződésemet. Végül, de nem utolsó sorban, fontos szempont volt, hogy láttam a szurkolók lelkesedését az Eb-n. Ha távozok, árulónak éreztem volna magam. Persze mindenki Angliában szeretne dolgozni, én sem vagyok kivétel. A jövőben, ha már nem vagyok magyar kapitány, és ajánlatot kapok, meghallgatom.

Rossit 2025-ig köti szerződés az MLSZ-hez (Fotó: Dömötör Csaba)
Rossit 2025-ig köti szerződés az MLSZ-hez (Fotó: Dömötör Csaba)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik