Válogatott: horvát játékvezető fúj a csehek ellen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.09. 11:10
null
Nemrég még Harry Kane-éknek fújt, vasárnap a Magyarország–Csehország felkészülési mérkőzést vezeti a horvát Igor Pajac (Fotó: Getty Images)
Szeptember 10-én, vasárnap a Puskás Arénában Csehország ellen vív felkészülési meccset a magyar válogatott. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a Twitter-oldalán közölte, hogy a horvát Igor Pajac vezeti a mérkőzést, segítői pedig Ivan Mihalj és Kristijan Novosel lesznek, a negyedik játékvezető Patrik Kolaric, a VAR-asszisztens pedig Ante Culjak.

 

A 37 éves Igor Pajac már az új idényben is sok munkát kapott, a horvát élvonal mellett a Bajnokok Ligája és az Európa-konferencialiga selejtezőjében összesen öt meccsen fújta a sípot (2–3), válogatott mérkőzésen pedig legutóbb a Málta–Anglia (0–4) Európa-bajnoki selejtezőn dirigált júniusban.

Pajac magyar csapat mérkőzésén legutóbb 2021-ben működött közre, ő vezette ugyanis a Fehérvár Ararat elleni Európa-konferencialiga-selejtezőjét, amikor a Vidi idegenben 2–0-ra kikapott és 3–1-es összesítéssel kiesett.

A horvát játékvezetőt egyébként még 2020-ban az idény végéig eltiltották a Horvát Kupa elődöntőjében rendezett HNK Rijeka–NK Osijek találkozó után, mert többek között az eszéki Kleinheisler Lászlót is tévesen állította ki.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szeptember 10., vasárnap
18.00:
Magyarország–Csehország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A SZEPTEMBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK:
Demjén Patrik(MTK Budapest),Dibusz Dénes(Ferencvárosi TC),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Szappanos Péter(Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond(Parma – Olaszország),Fiola Attila(Fehérvár FC),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Mocsi Attila(Rizespor – Törökország),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila (Hoffenheim – Németország),Szalai Gábor(Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Kalmár Zsolt(Fehérvár FC),Kata Mihály(MTK Budapest),Kerkez Milos(AFC Bournemouth – Anglia),Nagy Ádám(Pisa – Olaszország),Loic Nego(Le Havre – Franciaország), Callum Styles(Barnsley – Anglia),Szuhodovszki Soma(Kecskeméti TE)
TÁMADÓK:Ádám Martin(Ulszan Hyundai – Dél-Korea),Csoboth Kevin(Újpest FC),Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE),Sallai Roland(SC Freiburg – Németország),Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia),Varga Barnabás(Ferencváros)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

A CSEH VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Tomás Koubek (FC Augsburg – Németország), Jirí Pavlenka (SV Werder Bremen – Németország), Jindrich Stanek (FC Viktoria Plzen)
VÉDŐK: Jakub Brabec (Arisz Szaloniki – Görögország), Vladimír Coufal (West Ham United – Anglia), David Doudera (Slavia Praha), Tomás Holes (Slavia Praha), Ladislav Krejcí (Sparta Praha), Patrizio Stronati (Puskás Akadémia – Magyarország), Jaroslav Zeleny (Sparta Praha), David Zima (Torino FC – Olaszország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Václav Cerny (VfL Wolfsburg – Németország), Alex Král (Union Berlin – Németország), Ondrej Lingr (Feyenoord – Hollandia), Lukás Provod (Slavia Praha), Lukás Sadílek (Sparta Praha), Michal Sadílek (FC Twente – Hollandia), Tomás Soucek (West Ham United – Anglia)
TÁMADÓK: Tomás Cvancara (Borussia Mönchengladbach – Németország), Adam Hlozek (Bayer Leverkusen – Németország), Mojmír Chytil (Slavia Praha), Václav Jurecka (Slavia Praha), Jan Kuchta (Sparta Praha)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik