Válogatott: Azért kell boldognak lennem, hogy nem fejeltem öngólt – Nagy Ádám

Nagy-Pál Tamás (Podgorica)Nagy-Pál Tamás (Podgorica)
2023.06.18. 08:52
Mint arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Montenegróban a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének 3. fordulójában. A találkozó után Nagy Ádám nyilatkozott az újságíróknak.

Nagy Ádámnak először is gratuláltunk, hogy 70. alkalommal volt válogatott.

„Azért ez már egy szép szám. Lehetne ennél még kerekebb is, és remélem, hogy lesz is. Nyilván a mérkőzés után csalódottak voltunk, mert kimondottan a három pontért jöttünk, de ha a meccs képét nézzük, szerintem túlzó lenne azt mondani, hogy megérdemeltük a három pontot. Úgyhogy ezzel a döntetlennel most be kell érnünk. Kedden javítanunk kell, és hazai pályán meg kell szereznünk a három pontot. A játék több elemében is fel kell javulnunk, sajnos ma túl sok ki nem kényszerített hibánk volt, ráadásul túl sok olyan hibánk volt, amikor lassan járattuk a labdát, és akkor csúszott be a hiba.”

Videónkban beszél arról, miért nem voltak elég koncentráltak, illetve szóba kerül, hogy épp a mérkőzés napján lett 28 éves.

DIBUSZ DÉNES ÉRTÉKELÉSE

ÁDÁM MARTIN: PRÓBÁLKOZTUNK, LÁTTÁK, AZÉRT VOLTAK HELYZETEINK

LANG: A TELJESÍTMÉNYÜNK ALAPJÁN LEHET A DÖNTETLENNEK ÖRÜLNI

A mérkőzésről ide kattintva olvashat bővebben.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, G-CSOPORT
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 0–0
Podgorica,
Városi Stadion, 8000 néző. Vezette: Gil Manzano (spanyol)
MONTENEGRÓ:
M. Mijatovics – Vujacsics, Szavics, Tomasevics – Vesovics (M. Vukcsevics, 72.), Scsekics (Raicskovics, 61.), V. Szavicsevics (Sz. Loncsar, 82.), Jankovics, A. Vukcsevics – Krsztovics (Oszmajics, 72.), Jovetics (Haksabanovics, 82.). Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Botka, 88.), Nagy Á., Styles (Kalmár Zs., 72.), Kerkez – Szoboszlai, Ádám M. (Varga Barnabás, 59.), Sallai R. (Csoboth K., 58.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–0 +3 4
3. Montenegró 3 1 1 1 1–2 –1 4
4. Bulgária 3 1 2 1–5 –4 1
5. Litvánia2 111–3–21
Legfrissebb hírek

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 17:49

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 15:20

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 23:01

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 09:28

A számok is mutatják: a nagyobb liverpooli nyomáshoz Szoboszlai egyedül kevés

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:20

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Sportolókat és sportvezetőket díjazott a köztársasági elnök

Egyéb egyéni
2026.03.13. 22:41
Ezek is érdekelhetik