Futsal: a kiesés után csere a magyar kapitányi poszton

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 14:56
null
Sergio Cabrera (Fotó: Kovács Péter, archív)
Sergio Cabrera személyében spanyol szövetségi kapitánya lett a magyar futsalválogatottnak – adta hírül kedden a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja. A közleményből az is kiderül, hogy az eddigi kapitány, Turzó József az MLSZ futsalszakágának vezetője lesz a jövőben.

 

Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott hétfőn 4–3-ra legyőzte Belgiumot a vb-pótselejtező visszavágóján, majd az 5–5-ös összesített állás miatti szétlövést elveszítette, így nem jutott be a selejtező elitkörébe.

„A kinevezéssel Turzó József szövetségi kapitányi pozíciója értelemszerűen megszűnik. A váltásról hónapokkal ezelőtt megszületett a döntés, a válogatottat irányító utódját már közösen választottuk ki – kommentálta a bejelentést Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója. – Azért esett Sergio Cabrerára a választásunk, mert kiváló szakmai tudása, pozitív személyisége és karaktere mellett jól ismeri a magyar futsalt, és éveken át sikeresen dolgozott Magyarországon. A nagypályás férfi és női labdarúgáshoz hasonlóan a futsalban is hosszú távú stratégiában gondolkodunk, amelynek koordinálását Turzó Józsefre bízzuk, aki a jövőben szakágvezetőként dolgozik a szövetségben.”

Sergio Cabrera 2017-től 2021-ig az MVFC Berettyóújfalu vezetőedzője volt, magyar bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet szerzett csapatával. Legutóbb a spanyol Levante vezetőedzője volt, korábban hazáján kívül Franciaországban és Kuvaitban is dolgozott.

„Először is szeretném megköszönni a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, hogy engem kért fel a válogatott irányítására – idézi az mlsz.hu Sergio Cabrerát, aki a helyszínen tekintette meg a hétfői vb-pótselejtezőt. – A célom, hogy a Turzó József által elkezdett úton haladva, az irányításommal folytatódjon a magyar válogatott fejlődése, és győztes mentalitású csapatot alakítsunk ki. A hétfői világbajnoki pótselejtezőn is látszott, hogy csapatunk nagyon közel van az európai élmezőnyhöz, képes gyors, dinamikus játékra, vagyis megvan benne a potenciál az előrelépésre. A meglévő keretre építve szeretnék új játékosokat beépíteni a válogatottba, ebben sokat segít, hogy jól ismerem a magyar bajnokságot. Hiszek benne, hogy már rövid távon is javítani tudunk a csapat eredményességén.”

„Óriási megtiszteltetés, hogy Kozma Mihály örökségét átvéve, a szakágat irányítva folytathatom a munkámat. Eddig is a futsal fejlődéséért dolgoztam, mostantól a klubokkal is szorosan együttműködve azt kívánom elérni, hogy egységes, egymásra épülő utánpótlásképzés, és összehangolt klubmunka jellemezze a sportágat. Bízom benne, hogy az eddigieknél eredményesebb magyar futsal alapjait rakjuk le a következő időszakban, amihez az új szövetségi kapitánynak is sok sikert kívánok” – fogalmazott Turzó József.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik