Válogatott: Nagyon sokat tanulhatok Marcótól – Gera Zoltán

2021.05.24. 13:13
null
Gera Zoltán úgy érzi, hogy sokat tanulhat Marco Rossitól (Fotó: Árvai Károly)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európa-bajnokság végéig Gera Zoltán is Marco Rossi segítője lesz a válogatottnál. Az U21-es válogatott irányító szakember most az MLSZ hivatalos oldalának beszélt arról, hogy hatalmas megtiszteltetés számára, hogy ismét bekerült a nemzeti csapat szakmai stábjába.

„Teljesen más játékosként felkészülni egy mérkőzésre, mint edzőként. Azért vagyok itt, hogy segítsem a stáb és a játékosok munkáját. Nagy megtiszteltetés ez nekem, és nagyon sokat tanulhatok Marcótól” – mondta az interjúban Gera Zoltán.

A korábbi válogatott középpályás elmondta, hogy az első mérkőzés mindenképpen nagy jelentőségű lesz, hiszen öt évvel ezelőtt számukra is nagy lendületet adott az osztrákok elleni győzelem. „Tudjuk, hogy milyen csapatok ellen fogunk pályára lépni, de soha nincs olyan, hogy könnyű ellenfél. A portugálok nagyon képzettek egyénileg, de csapatként is nagyon jók, a stílusuk pedig nem változott. Mindenkitől fegyelmezett és bátor játékra lesz szükség.”

„Az, hogy a teljes felkészülésen itt lehetek a válogatottal és ezután is segíthetem a munkát, az nekem ajándék. Nagyon tisztelem és elismerem Marco munkáját és terveztem, hogy megkérem arra, hogy megnézhessem a csapat edzéseit, de így ez is megoldódott” – zárta gondolatait Gera Zoltán.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

Legfrissebb hírek

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
2 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
Tegnap, 12:12

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
Tegnap, 10:12

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
Tegnap, 9:00

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
Tegnap, 7:56

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:31

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:45