Válogatott: az Eb alatt lehet apuka, de már most is a világ legboldogabb embere

N-P. T., P. V.N-P. T., P. V.
Vágólapra másolva!
2021.05.07. 09:00
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks csatára, a góllövőlistát 22 góllal vezető (és minden bizonnyal az élén végző) Hahn János is meghívót kapott Marco Rossitól a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő bő, 30-as keretébe. Közvetlenül a bejelentés után beszéltünk a támadóval a fantasztikus szezonjáról, a gyerekkoráról, a Böde Dániellel való kapcsolatáról, a jövőjéről és persze az Eb-ről is, a torna alatt születhet meg első gyermeke.

Hahn János elárulta: Marco Rossi korábbi nyilatkozata alapján sejthette, hogy lehetőséget kap a bizonyításra.

„Nagyon hálás vagyok ezért, és nagyon örülök ennek. Folyamatosan próbáltam kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, de már többször elmondtam, hogy a válogatotthoz nem elég egy jobb év. Évek óta olyan játékosok vannak ott, akik megmutatják, hogy mit tudnak nemzetközi porondon. Örülök, hogy mégis bizalmat szavaztak nekem, megpróbálok élni vele, és nagyon izgatott vagyok.”

Az NSO Tv videójában a csatár elmondja még, mekkorának látja az esélyét az Eb-kerettagságra; szóba kerül, hogy éppen a kontinenstorna idejére várják első gyermeküket, de beszél a saját gyerekkoráról, Böde Dániel tanácsairól és a jövőjéről is.

MARCO ROSSI KERETHIRDETÉS UTÁNI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA ITT OLVASHATÓ!

AZ EB-RE KÉSZÜLŐ BŐ KERET*
Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Spandler Csaba (Puskás Akadémia),Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

*Az Eb-re 26 játékos nevezhető.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik