U21: A románoknak is vannak gyengéik, ezeket kell kihasználnunk – Gera Zoltán

2021.03.26. 17:01
Szombaton 18 órától Budapesten, a Bozsik Arénában mérkőzik meg egymással az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar és a román válogatott. A találkozó előtti napon Gera Zoltán és Balogh Botond válaszolt az újságírók kérdéseire. 

Gera Zoltánelmondta, a hollandok elleni, 1–1-re végződő mérkőzésen azt kapták a románoktól, amit vártak tőlük, ezt játszották a korábbi meccseiken is.

„Nagyon kompakt csapat. A románok jól védekeznek, jók az átmenetben, támadásban is presszingelnek. De nekik is megvannak a gyengéik, amiket szeretnénk kihasználni” – magyarázta a szövetségi edző, aki a román együttest a korosztály topcsapatai között tartja számon, s akik ellen néhány helyen változtatni fog a kezdőben.

Balogh Botond is arról beszélt, jó erőt képvisel Adrian Mutu együttese, fegyelmezetten, taktikusan kell ellene játszani.

Többet kell birtokolni a labdát, bátrabban kell játszanunk, mint a németek ellen. Van annyi a csapatban, hogy helyzeteket alakítsunk ki. A románoknál nem lesz olyan játékos, akire külön figyelni kell, csapatként kell masszívnak lennünk. Természetesen egy ilyen meccs előtt senkit sem kell motiválni, magyarként a románok ellen mindig még többet kell nyújtani. Érezzük, hogy sokan szurkolnak nekünk, kár, hogy nem játszhatunk telt ház előtt” – mondta a Parma légiósa.

Videónkból az is kiderül, hogy milyen gyorsan tette túl magát a magyar válogatotta németektől elszenvedett 3–0-s vereségen.

A Bozsik Arénában készült a románok ellen az U21-es válogatott

A-CSOPORT
1. Németország1
1

3–0
+3
3
2. Románia
1

1
1–1
0
1
Hollandia1
1
1–1
0
1
4. Magyarország
1

1
0–3–3
0
AZ A-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ (március 24.)
Magyarország–Németország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.000–3
Románia–Hollandia (Budapest, Bozsik Aréna) 21.001–1
2. FORDULÓ (március 27.)
Magyarország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00
Németország–Hollandia (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.00
3. FORDULÓ (március 30.)
Hollandia–Magyarország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 18.00
Németország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00
Legfrissebb hírek

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
2026.07.01. 23:51

Asztalitenisz: német és román győzelem a kolozsvári U21-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.21. 19:39

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46

Balogh Botondot a török élvonalba feljutó klub vinné – sajtóhír

Légiósok
2026.06.18. 22:30