NL: A magyarok igazi harcosok voltak – Senol Günes

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 07:36
null
Senol Günes szerint a magyar válogatott jobban játszott, mint a csapata (Fotó: AFP)
Senol Günes, a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajnálja, hogy csapata a Nemzetek Ligája első fordulójában hazai pályán 1–0-ra kikapott Magyarországtól.

 

„Mivel néhány nap alatt két mérkőzést játszunk, több fiatalnak lehetőséget adtunk. Az egész csapat gyengén teljesített – idézi a török szövetség hivatalos honlapja Senol Günest, a török válogatott 68 esztendős szövetségi kapitányát. – Az ellenfelünk sokkal motiváltabb volt, jobban játszott. Nem az összeállítás vagy a játékrendszer miatt kaptunk ki. Egyszerűen még nem vagyunk kész. A magyaroknak nagy lökést adhat ez a diadal, annak ellenére, hogy az övék a leggyengébb csapat a csoportunkban. Igazi harcosok voltak.”

„Mivel én állítom össze a keretet, a vereségért én vagyok a felelős. Sajnálom, hogy kikaptunk. Hazai pályán jól akartunk rajtolni. Nem tudtunk úgy játszani, ahogy tudunk. Ettől még remek labdarúgóink vannak.”

„Magyarország jó érzékkel állította meg szabálytalanságokkal a támadásainkat. Ebből néhányat nem fújt le a játékvezető. Ezek a megszakítások kizökkentettek minket. A rivális megtalálta az ellenszert a mi játékunkra, s kényelmesen futballozhatott. Ennél gyorsabban kell játszanunk, ha nyerni akarunk. Túl sokszor vesztettük el könnyedén a labdát, s nem tudtunk nyomást helyezni a magyarokra”
– tette hozzá a török szakember.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)
Sivas, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál)
Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á (Nikolics, 70.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai (80.)

A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Szerbia 3–1 (0–0)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.

Időpont később: Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05
Ezek is érdekelhetik