U17-es Eb: a franciákkal is egy csoportba kerültünk az elitkörben

R. B.R. B.
2019.12.03. 13:32
Az Európai Labdarúgó-szövetség elkészítette az U17-es Európa-bajnokság elitkörének csoportbeosztását. A magyar válogatott Franciaországgal, Norvégiával és Svédországgal került egy négyesbe, s hazai pályán játssza majd a meccseit.

Mint ismert, az októberi selejtezőben Németh Antal 2003-ban született játékosokból álló csapata megnyerte csoportját, amelyből Szerbia és Fehéroroszország egyaránt továbbjutott az elitkörbe.

A mieink a koefficienslista alapján a negyedik kalapból várták a keddi sorsolást. Végül a 8-as csoportba kerültünk – akárcsak a franciák, a norvégok és a svédek.

Ebben a korosztályban a franciák 2019-ben negyedikek lettek a tornán, amelyen mi a vb-szereplést érő ötödik helyen zártunk.

A csoportelsők kijutnak a májusban kezdődő U17-es Európa-bajnokságra, amelynek Észtország ad otthont. Továbbá a hét legjobb csoportmásodik is jegyet vált az Eb-re.megnyerte csoportját, amelyből Szerbia és Fehéroroszország egyaránt továbbjutott az elitkörbe.

A mieink a koefficienslista alapján a negyedik kalapból várták a keddi sorsolást. Végül a 8-as csoportba kerültünk – akárcsak a franciák, a norvégok és a svédek.

Ebben a korosztályban a franciák 2019-ben negyedikek lettek a tornán, amelyen mi a vb-szereplést érő ötödik helyen zártunk.

A csoportelsők kijutnak a májusban kezdődő U17-es Európa-bajnokságra, amelynek Észtország ad otthont. Továbbá a hét legjobb csoportmásodik is jegyet vált az Eb-re.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a 8. csoport küzdelmeinek Magyarország lesz a házigazdája március 25. és 31. között.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELITKÖR
A CSOPORTOK BEOSZTÁSA

1. csoport: Görögország, Ukrajna, Törökország, Fehéroroszország
2. csoport: Olaszország, Lengyelország, Wales, Montenegró
3. csoport: Spanyolország, Horvátország, Svájc, Izrael
4. csoport: Írország, Szlovákia, Skócia, Csehország
5. csoport: Ausztria, Hollandia, Németország, Portugália
6. csoport: Anglia, Belgium, Románia, Grúzia
7. csoport: Dánia, Finnország, Oroszország, Szerbia
8. csoport: Franciaország, Norvégia, Svédország, MAGYARORSZÁG

MLSZ on Twitter

A Németh Antal vezette U17-es válogatott a tavaszi Eb-selejtező elitkörben a francia, a svéd és a norvég csapat ellen kísérli meg az Eb-részvétel kiharcolását. Az észtországi Eb-re kvalifikáló tornát Magyarországon rendezik meg március 25. és 31. között. #U17


UEFA.com on Twitter

U17EURO elite round draw made - March's groups will produce 15 qualifiers for the finals in Estonia from 21 May to 6 June https://t.co/FgQf387kBT


 

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
14 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56