Válogatott: A legkevesebb, hogy utolsóként hagyom el a hajót – Rossi

T. M.T. M.
2019.09.10. 22:07
null
Marco Rossi nem keresi a kifogásokat (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya Facebook-oldalán posztolt üzenetet a hétfői, Szlovákia elleni 2–1-es hazai vereség margójára.

A magyar válogatott szövetségi kapitányának az írását változtatás nélkül közöljük:

„Elvesztettünk egy meccset. Elveszítettünk három értékes pontot.
Azonban nem veszítettük el a háborút, és még három meccs áll előttünk.

Mérges vagyok. Ahogyan Ti is, azt hiszem, és megértem a szurkolók nézőpontját.
Nagyon alaposan készültünk a mérkőzésre, de néha a sorsnak más tervei vannak velünk.

Elfogadom a vereségünket. Jelenleg ez az egyetlen, amit tehetünk. Soha nem kerestem kifogásokat, és most sem fogok.

Szerény véleményem szerint a korábbi meccseinkhez hasonlóan jól játszottunk, de bizonyos okokból kifolyólag most nem jártunk sikerrel. De ez rendben van. Megtanuljuk a leckét.

Hiszek ebben a projektben, és a csapatommal, a játékosaimmal együtt a legvégsőkig fogunk küzdeni.

Soha nem fogok akadályt jelenteni ennek az országnak, sem senkinek, és amennyiben egy bizonyos ponton valaki nem lesz megelégedve velem, vagy a munkámmal, biztosíthatom róla, az a legkevesebb, hogy utolsóként hagyom el a hajót.

Most nem adhatjuk fel. És nem is fogjuk.

HAJRÁ, MAGYAROK!”

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Női röplabda Európa-liga: szlovén előny az elődöntőben

Röplabda
2026.06.28. 20:00

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56