Válogatott: a Vidi védője nem játszhat a márciusi selejtezőkön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.06. 08:53
Néhány hétig nem léphet pályára Fiola Attila, a Mol Vidi válogatott labdarúgója – adta hírül a székesfehérvári klub hivatalos honlapja.

A 29. életévét nemrég betöltő Fiola Attila – aki januárban szerződést hosszabbított klubjával – február közepe óta nem játszott a Vidi színeiben, s a klub orvosa szerint még néhány hétig nem számíthat rá Marko Nikolics vezetőedző, sőt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi sem.

„Fiola Attilának egy korábbi térdprobléma miatt bizonyos időszakonként – egy esetleges műtétet megelőzendő – fizikoterápiás kezelésen kell átesnie, majd rehabilitációs munkát kell végeznie – mondta a molvidi.hu-nak dr. Kovács Tibor, a Vidi csapatorvosa. – Most abba a periódusba érkeztünk, hogy néhány hétre kivettük az edzésmunkából, hogy a kezelések után később újra százszázalékos állapotban tudjon majd pályára lépni. Természetesen a válogatottnak is jeleztük, hogy emiatt a soron következő mérkőzéseken nem tudnak számítani Attilára.”

A 27-szeres válogatott, Európa-bajnokságot megjáró bekk az ősszel három Nemzetek Ligája-találkozón kapott lehetőséget Marco Rossitól.

Az NB I-ben a második helyen álló Vidi márciusban összecsap a Ferencvárossal a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig a Pakssal, a Mezőkövesddel és a Debrecennel mérkőzik meg.

A magyar válogatott e hónapban Szlovákiában kezdi meg Eb-selejtezős szereplését, majd Horvátországot látja vendégül. hosszabbított klubjával – február közepe óta nem játszott a Vidi színeiben, s a klub orvosa szerint még néhány hétig nem számíthat rá Marko Nikolics vezetőedző, sőt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi sem.

„Fiola Attilának egy korábbi térdprobléma miatt bizonyos időszakonként – egy esetleges műtétet megelőzendő – fizikoterápiás kezelésen kell átesnie, majd rehabilitációs munkát kell végeznie – mondta a molvidi.hu-nak dr. Kovács Tibor, a Vidi csapatorvosa. – Most abba a periódusba érkeztünk, hogy néhány hétre kivettük az edzésmunkából, hogy a kezelések után később újra százszázalékos állapotban tudjon majd pályára lépni. Természetesen a válogatottnak is jeleztük, hogy emiatt a soron következő mérkőzéseken nem tudnak számítani Attilára.”

A 27-szeres válogatott, Európa-bajnokságot megjáró bekk az ősszel három Nemzetek Ligája-találkozón kapott lehetőséget Marco Rossitól.

Az NB I-ben a második helyen álló Vidi márciusban összecsap a Ferencvárossal a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig a Pakssal, a Mezőkövesddel és a Debrecennel mérkőzik meg.

A magyar válogatott e hónapban Szlovákiában kezdi meg Eb-selejtezős szereplését, majd Horvátországot látja vendégül.

EB 2020, SELEJTEZŐ

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország

 

Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik