Vidi: Fiola és Stopira hosszabbított a fehérváriakkal – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.09. 16:17
null
Két védőjével is hosszabbított a Vidi (Fotó: molvidi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Vidi FC szerda délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Fiola Attilával és Stopirával szerződést hosszabbított.

 

Fiola Attilaa pályafutását Pakson kezdte, a 2008–2009-es idényben debütált az NB I-ben és tagja volt a Paksi FC 2011-es Ligakupa-győztes, bajnoki ezüstérmes csapatának is. 2015 januárjában már válogatott játékosként csatlakozott a Puskás Akadémia FC keretéhez, 2016-ban az Európa-bajnokságon is lehetőséget kapott Bernd Storcktól. Ezt követően szerződtette őt a fehérvári gárda, amelynek színeiben az elmúlt két és fél évben 78 tétmérkőzésig jutott, közte 17 nemzetközi találkozóval. Az együttessel az előző kiírásban bajnoki címet szerzett, pályafutása során 229 NB I-es meccsen lépett pályára, a válogatottban 27-szer szerepelt – összegzi a 28 éves játékos karrierjét a klub honlapja.

„Örülök, hogy a következő években is a Vidiben játszhatok! A klub már szeptemberben megtette az első lépéseket a szerződéshosszabbítás irányába, aztán szép lassan csordogáltak a tárgyalások és végül az új évben meg is egyeztünk. Ami a terveimet, terveinket illeti, minden egyes szezonban a bajnoki címre törünk, ez most sincs másképp, illetve a Magyar Kupát nem sikerült megnyernünk az elmúlt években, így azt is szeretnénk elhódítani. A nyáron ismét megcélozzuk valamelyik csoportkört, a legnagyobb álom természetesen a Bajnokok Ligája főtáblája. Remélem, további sikeres esztendők elé nézünk!” – nyilatkozott Fiola Attila a bejelentés után a molvidi.hu-nak.

A 30 esztendős Stopira még Paulo Sousa irányítása alatt, 2012-ben érkezett Székesfehérvárra a portugál élvonalból kieső Feirensétől. A zöld-foki szigeteki válogatott balhátvéd a klubbal 2015-ben és 2018-ban is bajnok lett, kétszer szerepelhetett az Európa-liga csoportkörében. Eddig összesen 148 NB I-es meccsen lépett pályára – 36 nemzetközi kupa-találkozó, 10 Magyar Kupa-összecsapás és 1 Szuperkupa-döntő mellett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy hosszabbítottam a Vidivel. Amikor szóba került az új szerződés lehetősége, nem is hezitáltam, büszke vagyok rá, hogy hosszú távon részese lehetek a klub életének. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített ennek a létrejöttében! A jövőben is mindent beleadok, hogy oda kerüljünk, ahová valók vagyunk: az élre! Meg akarjuk nyerni a bajnokságot és nemzetközileg a legmagasabb szinten is sikeresek szeretnénk lenni. Azt, hogy mindent beleadok, nemcsak a futballra, hanem a pályán kívüli dolgokra is értem, mert nem túlzás kijelenteni, hogy ez a klub mostanra az életemmé vált” – mondta ezt márStopira.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Sztefan Scsepovics (szerb), Vinícius (brazil-magyar, Genoa, SPAL Frosinone – Olaszország)

A MOL VIDI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 7–8.: orvosi felmérések; január 9.: első edzés
Edzőtábor:január 12–26., Marbella (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Marbella)
Január 19.: Mol Vidi–Kaiserslautern (német)

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 18 12 3 3 36–15 +21 39
2. Mol Vidi FC 18 10 4 4 30–16 +14 34
3. Debreceni VSC 18 8 6 4 25–19 +6 30
4. Budapest Honvéd 18 8 5 5 21–15 +6 29
5. Újpest FC 18 7 7 4 21–14 +7 28
6. MTK Budapest 18 8 3 7 27–25 +2 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 18 6 6 6 25–23 +2 24
8. Paksi FC 18 5 7 6 22–25 –3 22
9. Puskás Akadémia FC 18 6 3 9 21–24 –3 21
10. Diósgyőri VTK 18 4 5 9 18–29 –11 17
11. Kisvárda 18 4 4 10 16–35 –19 16
12. Szombathelyi Haladás 18 2 3 13 13–35 –22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik