Válogatott: Rossi „magyar” szövetségi kapitány, így áll a dolgokhoz – Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.19. 10:30
Három győzelem, egy döntetlen, két vereség – ez eddig a mérlege Marco Rossinak a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, s egyben ezzel a mérleggel zárták a mieink a Nemzetek Ligája csoportküzdelmeit. A finnek elleni 2–0-s győzelem után Lovrencsics Gergő és a válogatottban debütáló Holender Filip beszélt az NSO Tv-nek a mérkőzésről, valamint Marco Rossiról is. 

Volt róla szó, hogy talán már az észtek ellen bemutatkozhatok a válogatottban, szóval készen álltam, s nagyon boldog vagyok, hogy a finnek ellen ez megvalósult – mondta a debütáló Holender, aki a mérkőzés 54. percében csereként lépett pályára, s akár gólt is szerehetett volna. – Amennyire most örülök, azért picit ideges is vagyok, mert rosszul pattant a labda, s nem tudtam jól eltalálni, pedig nagyon jó lett volna gólt rúgni az első válogatott meccsemen…”

A középpályás a Honvédnál már dologzott együtt Marco Rossival, s mint mondta, ugyanazt kapta tőle most is, amit korábban. Úgy fogalmazott, az olasz mester tudja, hogy kell beszélni a játékosokkal, nem véletlen, hogy az utóbbi két meccsüket megnyerték.

Lovrencsics Gergő ugyancsak jó véleménnyel van a kapitányról.

„Megvan a saját stílusa, taktikailag felkészült, minden ötletét, elvárását igyekszik nekünk elmagyarázni. Az észtek és a finnek ellen két különböző taktikát választott, s mind a kettő ült. Nagyon pozitívan gondokodó szövetségi kapitány, úgy fogalmaznék, hogy magyar szövetségi kapitány, hiszen magyarként áll a dolgokhoz. Keresi a kiutat, és látja is azt.”

NEMZETEK LIGÁJA
C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 2–0
Budapest,Groupama Aréna,9400néző.Vezette:Vincic (szlovén)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Baráth (Lang, 52.), Orbán, Kádár T. (Vinícius, a szünetben) – Lovrencsics G., Kalmár, Nagy Á., Kleinheisler, Korhut (Holender, 54.)– Dzsudzsák – Szalai Á.Szövetségi kapitány:Marco Rossi
FINNORSZÁG:Joronen – Granlund (Toivio, a szünetben), Arajuuri, Väisänen, Uronen – Lod, G. Kamara, Lam (Kauko, 60.), L. Taylor (Forsell, 74.) – Tuominen, Pukki.Szövetségi kapitány:Markku Kanerva
Gólszerző:Szalai (29.), Nagy Á. (37.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN

Görögország–Észtország 0–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Finnország6425–3+212
2. MAGYARORSZÁG63129–6+310
3. Görögország6334–5–1 9
4. Észtország61144–8–4 4
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
16 órája

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

Marco Rossi: Van-e esélyünk kijutni a vb-re a csoportból? Nem hiszem

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:11

Szoboszlai: Jó tanulópénz volt ez a két meccs az őszi vb-selejtezők előtt

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:06

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Megtört a rossz sorozat, a magyar válogatott szűkös győzelmet aratott Azerbajdzsánban

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:53

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55
Ezek is érdekelhetik