Válogatott: Nem mertünk olyan döntéseket hozni, hogy... – Szalai Ádám

Vágólapra másolva!
2018.09.08. 22:16
null
Szalai Ádám szerint nem mertek olyan döntéseket hozni, amilyenekre éles helyzetekben szükség lett volna (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott a finnektől a Nemzetek Ligájában. Szalai Ádám úgy véli, bátrabban kellett volna játszani, míg Sallai Roland szerint minél gyorsabban el kell felejteni az összecsapást.


A Hoffenheim támadója kijelentette, nem volt rajtuk nyomás Tamperében, de sokkal több kellett volna mindenkitől.

„Hiányzott, hogy felvállaljuk az egy egy elleni párharcokat, bátrabban kellett volna játszani a finn csapat ellen. Amíg nem merünk olyan döntéseket hozni, amelyekre éles helyzetekben szükség lenne, addig nem fogunk még több helyzetet kialakítani és veszélyesebben futballozni”

A Bundesliga góllövőlistáját vezető támadó hangsúlyozta, a szövetségikapitány-váltás óta az edzések teljesen rendben voltak, sok fiatal szóhoz is jutott, s nemzetközi szinten nekik is egyre többet fel kellene vállalniuk a párharcokból.

Az M4 Sportnak nyilatkozva megvédte a kapott gólt magára vállaló Kovács Istvánt.

„Egyáltalán nem az ő hibája volt. Kiskokó a legaktívabb játékosaink közé tartozik, aki az első félidőben, de főleg a másodikban fel merte vállalni a hasonló szituációkat. Több ilyen kellene, amikor bátran futballozunk és nem a biztosra megyünk. A gól maximálisan tükrözte a játékunkat, sokszor elhagyjuk azokat a pozíciókat, amelyeket fel kellene venni labdavesztéskor.”

Sallai Roland arról beszélt, hogy minél gyorsabban el kell felejteni ezt az összecsapást.

„Vegyes érzelmek vannak bennem, hiszen megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Nem erre számítottunk, a középpályán a labdavesztések után gyorsan átjöttek rajtunk, a gólt is ebből kaptuk. Mindenesetre le kell szűrnünk a tanulságokat.”

Kovács István és Fiola Attila nyilatkozata az NSO Tv-nek.

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)

Tampere, Tampere Stadion, 10 200 néző. V: Mazeika (litván)
Finnország: Hradecky – Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) – Lod, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen – Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber Z. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61.), Sallai R. (Eppel, 72.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Pukki (7.)

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2026.02.04. 07:00

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30
Ezek is érdekelhetik