U17-es Eb: „Nem úgy készülünk, hogy már továbbjutottunk”

Vágólapra másolva!
2017.05.09. 09:05
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott kedden utolsó mérkőzését játssza a csoportkörben: 16 órától Feröer ellen lép pályára Szélesi Zoltán csapata. A szövetségi edző szerint a rivális a védekezésre fekteti a hangsúlyt.

„Az eredmények alapján esélyesként léphetünk pályára, de a győzelemért sokat kell tenni, egyáltalán nem lesz könnyű feladatunk – idézi az mlsz.hu Szélesi Zoltánt. – Nem szabad könnyelműen venni a meccset, ugyanolyan hozzáállással kell futballoznunk, mint az előző két csoportmérkőzésen. A feröeriek tapasztalatszerzésre használják ki az Európa-bajnokságot, elsősorban a védekezésre koncentrálnak mérkőzéseiken, várhatóan ebben nem lesz változás ellenünk sem. A skótok megszenvedtek ellenük, egy órán keresztül nem tudták feltörni a védelmüket, miközben a feröeriek kétszer is helyzetbe kerültek, védésre kényszerítve az ellenfél kapusát. A Lucko-stadionban meglehetősen szűk a pálya, ez riválisunknak kedvez, könnyebben be tud tömörülni a kapuja előtt. Éppen ezért türelmesen, de gyorsan kell futballoznunk, meg kell mozgatni az ellenfél játékosait, ezzel területet nyerni, ehhez pedig fontos lesz a megfelelő labda nélküli mozgás. A játékosok két meccsel a lábukban kissé már fáradtabbak, de be kell vállalni a sok mozgást, és akkor megfelelő koncentrációval megnyerhetjük a mérkőzést.”

„Egyáltalán nem úgy készülünk, hogy máris továbbjutottunk a csoportból, mindent meg fogunk tenni a győzelemért Feröer ellen – fogalmazott Majnovics Martin, a mieink balhátvédje. – Gyors, egy-két érintős játékkal kell megpróbálni legyőzni ellenfelünket, mélységi indításokkal, egy az egy elleni játékkal, és megfelelő labda nélküli mozgással feltörhetjük a feröeri védelmet. Két mérkőzés után már érzünk némi fáradtságot, de nagy hangsúlyt fektetünk a regenerációra, biztos vagyok benne, hogy kedden mindenki százszázalékos állapotban lép pályára.”

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
12.00:
Spanyolország– Horvátország (Tv: Eurosport2)
12.00: Olaszország–Törökország
B-CSOPORT
16.00:
Franciaország–Skócia (Tv: Eurosport2)
16.00, Zágráb: Feröer–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – ÉLŐBEN AZ NSO-N! mlsz.hu Szélesi Zoltánt. – Nem szabad könnyelműen venni a meccset, ugyanolyan hozzáállással kell futballoznunk, mint az előző két csoportmérkőzésen. A feröeriek tapasztalatszerzésre használják ki az Európa-bajnokságot, elsősorban a védekezésre koncentrálnak mérkőzéseiken, várhatóan ebben nem lesz változás ellenünk sem. A skótok megszenvedtek ellenük, egy órán keresztül nem tudták feltörni a védelmüket, miközben a feröeriek kétszer is helyzetbe kerültek, védésre kényszerítve az ellenfél kapusát. A Lucko-stadionban meglehetősen szűk a pálya, ez riválisunknak kedvez, könnyebben be tud tömörülni a kapuja előtt. Éppen ezért türelmesen, de gyorsan kell futballoznunk, meg kell mozgatni az ellenfél játékosait, ezzel területet nyerni, ehhez pedig fontos lesz a megfelelő labda nélküli mozgás. A játékosok két meccsel a lábukban kissé már fáradtabbak, de be kell vállalni a sok mozgást, és akkor megfelelő koncentrációval megnyerhetjük a mérkőzést.”

„Egyáltalán nem úgy készülünk, hogy máris továbbjutottunk a csoportból, mindent meg fogunk tenni a győzelemért Feröer ellen – fogalmazott Majnovics Martin, a mieink balhátvédje. – Gyors, egy-két érintős játékkal kell megpróbálni legyőzni ellenfelünket, mélységi indításokkal, egy az egy elleni játékkal, és megfelelő labda nélküli mozgással feltörhetjük a feröeri védelmet. Két mérkőzés után már érzünk némi fáradtságot, de nagy hangsúlyt fektetünk a regenerációra, biztos vagyok benne, hogy kedden mindenki százszázalékos állapotban lép pályára.”

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
12.00:
Spanyolország– Horvátország (Tv: Eurosport2)
12.00: Olaszország–Törökország
B-CSOPORT
16.00:
Franciaország–Skócia (Tv: Eurosport2)
16.00, Zágráb: Feröer–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik