Portugál–magyar: a hazai sajtónak nem nyilatkozott, bezzeg a portugálnak…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.23. 11:50
null
A 66 esztendős Mészáros Ferenc három portugál klubban légióskodott a '80-as években
A Nemzeti Sportnak nem nyilatkozott – a Vasas egykori kiválóságaival, korábbi csapattársaival sem keresi a kapcsolatot, a közös programokon nem vesz részt –, a dn.pt című portugál internetes oldalnak viszont terjedelmes interjút adott a Portugália–Magyarország világbajnoki selejtező kapcsán Mészáros Ferenc, a Vasas korábbi 29-szeres válogatott kapusa. Ezek után ismét megkerestük a 66 éves sportembert, aki állítja, a portugáloknak sem nyilatkozott…

 

A Nemzeti Sport a minap a közelgő vb-selejtezővel kapcsolatban kereste meg Mészárost, ám ő nem nyilatkozott, csak annyit mondott, mindenki hagyja békén.

„Feleslegesen hívtál. Felejtsétek el a számom, és felejtsetek el engem is…!” – mondta Mészáros a Nemzeti Sport újságírójának.

A 66 esztendős sportembert a dn.pt című portugál honlap is felkereste(?), az ott megjelent nyilatkozatból közlünk most részleteket.

„Portugália a mérkőzés esélyese. Nagyon erős csapat, amelynek az Európa-bajnokság megnyerésével jelentősen megnőtt az önbizalma. De biztos vagyok benne, hogy a magyarok mindent megtesznek majd a győzelemért, már csak azért is, mert újabb vereség esetén nagyon nehéz helyzetbe kerülnének a kijutásért folyó harcban. A döntetlen nem lenne rossz eredmény, ám utána Svájc ellen idegenben, majd a portugálok ellen otthon is nyerni kellene” – mondta Mészáros, akit arról is megkérdeztek, kit emelne ki a magyar válogatottból.

„Nagyon kedvelem Szalai Ádámot, ahogy Nagy Ádámot is. Gera Zoltánon kívül ők lehetnek a kulcsemberek. Szalai fizikailag nagyon erős, Nagy pedig remekül olvassa a játékot és jól lép be a támadások építésébe. De szeretném kiemelni a csapategységet, különösen a védekezést, amelyben a magyar válogatott nagyon erős, és ezt az Eb-n is megmutatta” – tette hozzá Mészáros.

A Vasas korábbi kapusa nem tagadta, a magyar válogatott kiesése után a portugálok sikeréért szorított, így örömmel töltötte el, hogy végül Fernando Santos csapata emelhette magasba a trófeát.

Mészáros elmondta, a magyarokhoz hasonlóan a portugálok ereje is a csapategységben rejlik, ezért sokkal inkább tart a portugál válogatott által megtestesített kollektívától, mint Cristiano Ronaldótól.

A dn.pt-n megjelent interjút követően a Nemzeti Sport ismét megkereste Mészáros Ferencet, hogy miért kivételez a portugál sajtóval a magyarral szemben. A 29-szeres válogatott kapus állítja, ő a portugáloknak sem nyilatkozott…

Legfrissebb hírek

Markovits László: A család és az iskola után a sportklub a gyerekek harmadik otthona

Egyéb csapat
2026.02.10. 13:36

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2026.02.04. 07:00

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57
Ezek is érdekelhetik