A nap, amikor futballválogatottunk először legyőzte Angliát

Vágólapra másolva!
2016.05.10. 14:41
Felemás esztendő volt az 1934-es futballválogatottunk történetében: vereség Németországtól (1:3) és Ausztriától (2:5), de kettős győzelem, egyben világbajnoki kvalifikáció Bulgária (kétszer 4:1) ellenében, döntetlen Prágában (2:2), majd Anglia legyőzése idehaza, közvetlenül a vb előtt. Ez utóbbi miatt ugyan nem uralkodott hurráhangulat az országban, de azért szép világbajnoki szereplésben reménykedtek a sportág hazai hívei. Nos, a vb-szereplés csak két kör erejéig tartott (majd az ősszel revánsot vettünk világbajnoki legyőzőnkön, az osztrák csapaton) – de foglalkozzunk most inkább az angolok történelmi fölülmúlásával!

Azt követően, hogy „az angol futballszövetség tanácsa elfogadta a májusi közép-európai túra tervezetét” (Nemzeti Sport, 1934. március 6.), pontos terminust kellett találni az ötödik angol–magyar válogatott találkozó megrendezésére. A hazai profi egyesületek május 20-ra, pünkösd napjára tervezték a mérkőzést, az MLSZ egy héttel korábban szeretett volna játszani – végül a május 10-ei időpont valósult meg.

logatottunk előtt nem kisebb feladat tornyosult, mint hogy valamelyest szétsen ezen a csúf eredménysoron:

1908, Budapest: Magyarország–Anglia 0:7 (barátságos mérkőzés)
1909, Budapest: Magyarország–Anglia 2:4 (barátságos mérkőzés)
1909, Budapest: Magyarország–Anglia 2:8 (barátságos mérkőzés)
1912, Solna: Magyarország–Nagy-Britannia 0:7 (olimpiai negyeddöntő)

(Fotók: magyarfutball.hu/Képes Pesti Hírlap)
(Fotók: magyarfutball.hu/Képes Pesti Hírlap)

 

GÓLOK A SZÜNET UTÁN
BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
Magyarország–Anglia 2:1 (0:0)
1934. május 10., Budapest,
Üllői út, 35 000 néző
MAGYARORSZÁG: Háda József – Vágó József, Sternberg László – Szalay Antal, Szűcs György, Lázár Gyula – Rökk Ede, Avar István, Sárosi György, Toldi Géza, Kemény Tibor. Szövetségi kapitány: Nádas Ödön
Gólszerző:
Avar (56.), Sárosi (69.), ill. Tilson (81.)

HA MINDENKI KIJÁTSSZA A FORMÁJÁT…

Lapunk abban reménykedett, hogy ha „mindenki kijátssza a formáját, éspedig legjobb formáját (…), még mindig megszülethet egy szép döntetlen, avagy kedvezőtlen körülmények esetén (egy) egygólos, tisztes vereség.

De ha nem… „Reméljük, nem így lesz.”

Nos, az angolok talán lebecsültek bennünket, talán balszerencséjük volt (a Reuters olvasatában: „a magyar csapat a véletlennek köszönheti győzelmét”), talán a „szokatlan, fű nélküli talaj akadályozta” őket, mindenesetre megtört a jég.

A magyar labdarúgó-válogatott története során először legyőzte Angliát!

A CSILLOGÓ TUDÁSÚ MAGYAR GÁRDA

Nem is maradt el a Nemzeti Sport vállon veregetése, a lap a következő szavakkal kürtölte világgá címoldalán a csodálatos magyar győzelmet: „2:1 – Az angol futballmestereket legyőzték játékművészeink. Majd hosszú alcímében kifejtette: „Káprázatos iramú, végig legmagasabb színvonalú küzdelemben fölényesen (sic!) győzött a csillogó tudású magyar gárda az utolsó pillanatig teljes erőbedobással küzdő angolok ellen”.

Fábián Pál, a profiszövetség kapitánya szerint a magyar futball fennállása óta a legnagyobb sikerét aratta. Sietve hozzátette azonban: „A magyar futball nagyon szeszélyes. Kikaphatunk a leggyengébbtől is, de megverhetjük a legerősebbet is.”

Akadt vélemény, miszerint: „Ha a magyar csapat csatársora jobban játszik, 6 góllal verjük meg az angolokat.”

Háda József: „Többet vártam az angoloktól. Az egész meccsen nem volt komoly védenivalóm.” A két gólszerzőnk közül Sárosi Gyurka nem volt elragadtatva a teljesítményétől: „Nem ment ma nekem a játék. Fáradtnak éreztem magamat.” A vezetést megszerző Avar Ricsi: „Csudára erősen játszanak az angolok, de nem hagytam magam elnyomni.

 

SÚLYOS VESZTESÉG AZ ANGOL FUTBALLRA

A vendégek sportszerűen elismerték a magyar együttes győzelmének jogosságát.

Rinder, elnökségi tag: „Jó sport volt!” Bromwell, angol követségi titkár: „A magyarok jól kombinálnak, elgondolásaik ravaszak.Cooper, a jobbhátvéd, aki „tüneményes munkájával” további góloktól mentette meg az angol kaput: „Nem lehet egy szót sem szólni: a jobbik csapat győzött.

A Budapestről tudósító külföldi újságírók kritikája is dicsérettől volt teljes, a Kicker szerkesztője szerint „még magasabbra kell értékelni a magyar csapat győzelmét, mert egészen kiváló védelemmel szemben érte el”. A regnáló világbajnok hazájából érkező, montevideói újságíró amondó volt: „A magyar csapat olyan teljesítményt nyújtott, amilyet csak ritkán láthatni nemzetközi viszonylatban is.

A Nemzeti Sport a mérkőzés után három nappal közölt angol sajtószemlét. A News Chronicle ekképpen foglalta össze bírálatát: „Súlyos veszteséget jelent ez a budapesti vereség az angol futballra. Főként azért, mert most küldtünk először a kontinensre valóságos jó csapatot, és ez kikapott.

 

CLIFF BASTIN, AZ ARSENAL LEGENDÁJA SEM SEGÍTETT

Érdemes felsorolni annak a tizenegy angol labdarúgónak a nevét, aki élete végéig viselte a „mi kaptunk ki először a magyaroktól stigmát: Frank Moss (Arsenal) – Tom Cooper (Derby County), Eddie Hapgood (Arsenal) – Lewis Stoker (Birmingham), Ernie Hart (Leeds), Horace Burrows (Sheffield Wed.) – Sammy Crooks (Derby County), Raich Carter (Sunderland), Fred Tilson (Man. City), Cliff Bastin (Arsenal), Eric Brook (Man. City).

Moss hat évet (1931–1937) védett az Arsenalban, (sorozatban) háromszor lett bajnok vele; csak 1934-ben volt válogatott, ötször. Cooper sem volt már válogatott ’34 után (addig 15-ször is), 1940-ben, a II. világháborúban hunyt el. A korának egyik legnagyszerűbb védőjátékosaként tisztelt Hapgood a válogatott mellett az Arsenal csapatkapitánya is volt a ’30-as években. A halfsorból Stoker és Hart sem szerepelt már többet a válogatottban 1934-et követően, az Üllői úton bemutatkozó Burrows viszont még a következő évig kihúzta a „háromoroszlánosoknál”…

Crooks 19 évet játszott a Derbyben, és hat évig (1930–1936) a válogatottból sem lehetett kirobbantani. Az egészen 1953-ig (!) aktív Carter még a háború után is volt válogatott. Az áprilisi FA-kupa-finálét duplájával eldöntő Tilson 1934–35-ben 4 meccsen 6 gólt szerzett a nemzeti együttesben. A legnagyobb név, a 21-szeres válogatott Bastin ötszörös bajnok az „ágyúsokkal”, és 178 találatával 3. a klub örök-góllövőlistáján.Brook nyolc esztendeig, 1937-ig bezárólag viselte a nemzeti színű trikót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik