U17: 4–0-val válaszoltunk a 0–1-re a norvég fiataloknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.31. 15:46
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott 4–0-s sikerrel vágott vissza Norvégia korosztályos válogatottjának a korábbi 1–0-s vereségért – számolt be róla az mlsz.hu.

A magyar és a norvég U17-es válogatott kedden mérkőzött meg először egymással Telkiben, akkor a vendégek egy korai góllal 1–0-ra nyerni tudtak. A csütörtöki visszavágón a norvég válogatottnak esélye sem volt hasonló eredmény elérésére, a mieink az első perctől kezdve agresszívan, motiváltan futballoztak, irányították a játékot, és egymás után alakították ki a gólhelyzeteket – olvasható a szövetség beszámolójában.

A 27. percben szereztük meg az első gólunkat, amikor Kiss Balázs jobb oldali beadását követően Kundrák Norbert lőtt 6 méterről a kapuba. A helyzetek alapján akár a szünet előtt eldönthettük volna a mérkőzést, de ezzel megvártuk a második félidőt, amikor már nemcsak a helyzetek kialakítása ment jól, hanem azok kihasználása is. A 46. percben Bolla Bendegúz, a 76. percben Szabó Levente, a 78. percben pedig Lustyik Levente is eredményes volt, így alakult ki a 4–0-s végeredmény. A mérkőzés képe alapján a különbség nem túlzó, a magyar válogatott ezúttal minden játékelemben felülmúlta ellenfelét, több új kerettag is nagyszerű teljesítménnyel bizonyította, hogy nem véletlenül került be az együttesbe.

U17-ES VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
Magyarország–Norvégia 4–0 (1–0)
Magyarország:
Bese Balázs – Kiss Balázs, Géringer Tamás, Horváth Marcell (Virág Ákos, 74.), Adorján Gergő (Deutsch László, 62.) – Lustyik Levente, Mim Gergely (Stoiacovici Dávid, 56.) – Pratsler Benjámin (Szabó Levente, 62.), Bolla Bendegúz (Kiss Bence., 62.), Kisari Tibor (Palincsár Martin, 56.) – Kundrák Norbert
G: Kundrák (27.), Bolla (46.), Szabó L. (76.), Lustyik (78.)
Forrás: mlsz.huA magyar és a norvég U17-es válogatott kedden mérkőzött meg először egymással Telkiben, akkor a vendégek egy korai góllal 1–0-ra nyerni tudtak. A csütörtöki visszavágón a norvég válogatottnak esélye sem volt hasonló eredmény elérésére, a mieink az első perctől kezdve agresszívan, motiváltan futballoztak, irányították a játékot, és egymás után alakították ki a gólhelyzeteket – olvasható a szövetség beszámolójában.

A 27. percben szereztük meg az első gólunkat, amikor Kiss Balázs jobb oldali beadását követően Kundrák Norbert lőtt 6 méterről a kapuba. A helyzetek alapján akár a szünet előtt eldönthettük volna a mérkőzést, de ezzel megvártuk a második félidőt, amikor már nemcsak a helyzetek kialakítása ment jól, hanem azok kihasználása is. A 46. percben Bolla Bendegúz, a 76. percben Szabó Levente, a 78. percben pedig Lustyik Levente is eredményes volt, így alakult ki a 4–0-s végeredmény. A mérkőzés képe alapján a különbség nem túlzó, a magyar válogatott ezúttal minden játékelemben felülmúlta ellenfelét, több új kerettag is nagyszerű teljesítménnyel bizonyította, hogy nem véletlenül került be az együttesbe.

U17-ES VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
Magyarország–Norvégia 4–0 (1–0)
Magyarország:
Bese Balázs – Kiss Balázs, Géringer Tamás, Horváth Marcell (Virág Ákos, 74.), Adorján Gergő (Deutsch László, 62.) – Lustyik Levente, Mim Gergely (Stoiacovici Dávid, 56.) – Pratsler Benjámin (Szabó Levente, 62.), Bolla Bendegúz (Kiss Bence., 62.), Kisari Tibor (Palincsár Martin, 56.) – Kundrák Norbert
G: Kundrák (27.), Bolla (46.), Szabó L. (76.), Lustyik (78.)
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik