Válogatott: A görög keret a legjobb, úgy is kell majd készülni – Németh K.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.05. 17:32
Németh Krisztián a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szerinte a görögök kerete a legjobb az Eb-selejtezős csoportunkban, ezért ennek megfelelően kell készülni ellenük, de először természetesen a Feröer elleni összecsapásra koncentrálnak.

BŐVEBBEN A VÁLOGATOTT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A Sporting Kansas City támadója elmondta, a hazarepülést követően kedden már teljes értékű munkát végezhet, addig kipiheni magát.

„Frissen jöttem be, megpróbáltam kicselezni az ellenfelet, szerencsére ez bejött és a végén belőttem a gólt” – mesélte a nagyszerű találatát firtató kérdés után Németh Krisztián.

Míg előzetesen a Feröer elleni összecsapás ígérkezett a legkönnyebbnek, míg a görögországi fellépés a legnehezebbnek, most az előbbi már nem tűnik sétagaloppnak, miután idegenben is megszenvedett a magyar válogatott, míg a görögök a csoport utolsó helyén állnak. A Sporting Kansas City támadója ettől függetlenül véletlenül sem becsüli le utolsó csoportkörbeli ellenfelünket, sőt!BŐVEBBEN A VÁLOGATOTT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A Sporting Kansas City támadója elmondta, a hazarepülést követően kedden már teljes értékű munkát végezhet, addig kipiheni magát.

„Frissen jöttem be, megpróbáltam kicselezni az ellenfelet, szerencsére ez bejött és a végén belőttem a gólt” – mesélte a nagyszerű találatát firtató kérdés után Németh Krisztián.

Míg előzetesen a Feröer elleni összecsapás ígérkezett a legkönnyebbnek, míg a görögországi fellépés a legnehezebbnek, most az előbbi már nem tűnik sétagaloppnak, miután idegenben is megszenvedett a magyar válogatott, míg a görögök a csoport utolsó helyén állnak. A Sporting Kansas City támadója ettől függetlenül véletlenül sem becsüli le utolsó csoportkörbeli ellenfelünket, sőt!



„Nincs könnyű mérkőzés, nem lehet senkit fél vállról venni. Görögország, mindenki tudja, a legjobb játékoskerettel rendelkezik, ezért még mindig úgy gondolom, hogy ők a legerősebbek a csoportban, úgy is kell készülni majd ellenük, de most valóban először a Feröer elleni mérkőzésre kell koncentrálni, őket kell megverni, aztán foglalkozhatunk a görögökkel” – mondta Németh, aki azért örülne annak, ha az utolsó helyen zárnának a hellének, tekintve, hogy ez a csoportharmadikak összevetésében még jól jöhet a magyar válogatottnak.

„Mentálisan és fizikailag is most érzem magam a legjobban, jól sikerült a felkészülés, remélem, ez a pályán is látszik majd!” – tette hozzá.

Juhász Roland reméli, hogy a kinti szenvedősebb játék helyett itthon uralni fogja a játékot a magyar válogatott.

„Kint műfüvön játszottunk, az ilyen közeg inkább hozzájuk áll közelebb, valóban egy nehéz mérkőzés volt, de látható, hogy a csoport többi tagja is megküzdött velük. Kellemetlen ellenfél, de hazai pályán nekünk kell dominálni. Csak magunkkal foglalkozunk, hogy ezt a két mérkőzés a lehető legjobban teljesítsük, és utána majd ráérünk számolgatni.”

Legfrissebb hírek

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
15 órája

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:57

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

NS-infó: Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 13:06

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Történelmi sikert aratott a feröeri válogatott; Izland továbbjutott a mieink csoportjából

Kézilabda
2026.01.18. 20:04
Ezek is érdekelhetik