Storck tisztázta a Böde-ügyet és bosszankodik Szalaiék miatt

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2015.09.29. 09:10
null
Bernd Storck a válogatott edzésén (Fotó: MTI – archív)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya interjút adott a Nemzeti Sportnak, és a Feröer elleni Eb-selejtező előkészületeiről szólván beszélt Böde Dániel korábbi mellőzéséről és mostani esélyeiről, valamint a csütörtöki kerethirdetés előtti dilemmáiról is.

– Az elmúlt héten négyszemközti beszélgetésre invitálta Böde Dánielt. Miről diskurált vele?
– A labdarúgásról. Na jó, tudom, ez nem kielégítő válasz. A keretbe meghívott játékosaimmal szeretek személyesen is találkozni, megismerni őket, személyes benyomást szerezni róluk.

– Amúgy unta már, hogy mindenki Böde Dániel kihagyása miatt támadta?
– Nem különösebben foglalkoztatott. A csatárok közül az utóbbi két válogatott meccsen jó teljesítményt nyújtott mindenki, Finnországban kifejezetten jól futballoztak, tehát el kellett gondolkodnom rajta, megbontsak-e egy jól működő csapatrészt, vagy hívjak meg valaki helyére egy számomra ismeretlen srácot, aki ráadásul legutóbb kétezer-tizenháromban lépett pályára a válogatottban. Végül az addig jól teljesítő labdarúgóknak szavaztam bizalmat.

– Talán ha ezt hamarabb elmondja, nem kap hideget-meleget...
– Magyarázkodni és mentegetőzni sem szeretek, ez távol áll tőlem. Viszont minden döntésemért vállalom a felelősséget.

– Böde Dániel most ott lesz a keretben?
– Jó esélye van rá. Csütörtökön hirdetek keretet, és már új helyzet állt elő. Legutóbb ugyebár még a felkészülési időszak végén, a bajnokság elején játszottuk a selejtezőket, a labdarúgók, ha edzőmeccsen is, de pályára léptek, ám azóta jó néhány hét eltelt, és vannak, akik azóta egyetlen meccset sem játszottak. Nem titok, lesz olyan futballista, aki emiatt hiányozhat.

– E szempontok alapján akár Szalai Ádám és...
– Kár tippelgetni, mert mondhatná Stieber Zoltán nevét is. A lényeg az, hogy aki nem futballozik a klubjában, az ezúttal kimaradhat. Amúgy bosszantó helyzet ez, hiszen hétköznapi esetben a magyar válogatott erősségeiről beszélünk, de játék nélkül aligha tudnának segíteni nekünk. Márpedig nekünk most a céljaink eléréséhez Feröert idehaza mindenképpen le kell győzzük. Ennél nincs fontosabb.

MIÉRT CSERÉLT BE VÉDŐT AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁG ELLENI EB-SELEJTEZŐ HAJRÁJÁBAN? MIÉRT NEM ESÜNK NEKI FERÖERNEK? MI A GOND A LABDABIRTOKLÁSUNKKAL? MIT GONDOL AZ NB I SZÍNVONALÁRÓL? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZT KAP A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚBÓL.

Legfrissebb hírek

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 08:49

Megszületett Böde-Bíró Blanka és Böde Dániel gyermeke

Kézilabda
2025.07.23. 12:48

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11

A pofára eső norvég és a jugoszlávok elleni félidei értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.18. 09:31

Bemutatták a Paks legújabb mezeit

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:16

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
2025.07.09. 10:29
Ezek is érdekelhetik