Magyar–román: üveggel, kővel támadt a rendőrökre, újabb börtönbüntetés

MTI MTIMTI MTI
2015.09.24. 19:51
Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a bíróság újabb embert ítélt börtönbüntetésre, aki a szeptember 4-i Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzést biztosító rendőrökre támadt. Az ítélet nem jogerős – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A vád szerint a 39 éves férfi tagja volt a rendőröket támadó agresszív csoportnak, ennek során legalább három alkalommal követ, majd egy sörösüveget dobott a jogszerűen intézkedő, dobótávolságon belül álló rendőrök felé. A terhelt a támadás során maszkot viselt.

Az ügyészség a férfit azonosította, gyanúsítottként kihallgatta, majd csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki és 2 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre, 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint öt évre eltiltotta sportrendezvények látogatásától.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.

A mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján a rendőrökkel szembeni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig összesen 12 embert állított eredményesen bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük öt vádlottat a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre, míg a további hét terheltet felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyúttal a terhelteket határozott időre eltiltotta a sportrendezvények látogatásától - írta a fővárosi főügyész.

A rendőrség szeptember 7-én azt közölte, összesen százhúsz embert keresnek a labdarúgó-mérkőzés előtt a belvárosban történt garázdaság miatt. A közlemény szerint a BRFK „csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indított eljárást.

A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni az Üllői úti stadionnál. A mérkőzés előtt, alatt és utána is egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban részt vevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük.

A rendőrség a meccset követő éjszaka 51 embert állított elő a rendbontások miatt. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg.

Legfrissebb hírek

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

A Ferencváros játékosa is ott lehet a román válogatott vb-pótselejtezőjén

Foci vb 2026
2026.03.06. 14:46

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58
Ezek is érdekelhetik