Válogatott: „Dárdai legalább tíz évig lesz a Hertha edzője”

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 19:25
Sztancsik Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke a Sport Tv Mai helyzet című műsorában beszélt a kapitányváltásról, a leköszönő Dárdai Pálról és utódjáról, Bernd Storckról.

Bernd Storck Berlinben átvette Dárdai Páltól a stafétabotot a válogatott élén. Sztancsik Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke, aki ott volt a német fővárosban a Sport Tv Mai helyzet című műsorában elmondta, nagyon ritka a mai labdarúgásban, hogy a leköszönő edző békés elválás után át tudja adni a munkát utódjának. Ennek előnyei is szóba kerültek: „Ott volt velünk Késedi Gábor is, a válogatott videoelemzője, aki minden egyes példához, amit Pali próbált bemutatni a kapitány úrnak, valami illusztrációt előkeresett akár az elvégzett edzésmunkáról, akár arról, hogy a meccseken mi valósult meg ebből."Sztancsik Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke, aki ott volt a német fővárosban a Sport Tv Mai helyzet című műsorában elmondta, nagyon ritka a mai labdarúgásban, hogy a leköszönő edző békés elválás után át tudja adni a munkát utódjának. Ennek előnyei is szóba kerültek: „Ott volt velünk Késedi Gábor is, a válogatott videoelemzője, aki minden egyes példához, amit Pali próbált bemutatni a kapitány úrnak, valami illusztrációt előkeresett akár az elvégzett edzésmunkáról, akár arról, hogy a meccseken mi valósult meg ebből."

Dárdai Pálnak nagyon nehéz volt elfogadnia, hogy nem maradhatott magyar kapitány. „Ő az egyetlen, akinek az egész a vállán mint teher végig ott volt. Ugye ez egy elég hosszú, tíz-tizenöt napos procedúra volt, amíg bizonyossá vált, hogy nem folytathatja a munkát. Ez nagyon megviselte őt."

Látták, hogy ez a Pali miatt működött alapvetően, a játékosokkal el tudta hitetni, hogy képesek rá, meg tudják csinálni, nyilván tudott egy nagyon jó edzésmunkát letenni, egy nagyon jó taktikával összerakni. Felmérte, hogy ez a csapat mire képes, nem akart belőlük többet kihozni, mint ami benne van. Ettől működött az egész. Az utód keresésénél az volt az egyik legfontosabb, hogy olyat válasszunk, aki ezt az egészet úgy tudja továbbvinni erre a négy vagy esetleg hat mérkőzésre, hogy ez a legkevésbé változzon, és ezért volt logikus választás Bernd Storck, aki valamilyen szinten ugyanazt a futballfilozófiát követi, érti, hogy miről szól. Nyilván a német mentalistásból fakadóan azért ők nagyon tudnak együtt gondolkodni" – mondta arról Sztancsik Tamás, hogy az MLSZ-nek milyen szempontok szerint kellett meghoznia a lehető legjobb döntést, de Bernd Storck helyzetéről is beszélt.

„Az nem kérdés, hogy neki nagyon nehéz dolga van, mert ha hasonlítani kellene valamihez egy futballhasonlattal, akkor most azt az edzőt kell követnie, aki klubszinten megnyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és az aktuális kupát is, és utána neki át kell vennie a csapatot. Nyilván a mi szintünkön ez a fajta eredményesség, amit a Pali le tudott tenni, ez valami hasonló válogatott szinten."

Arra a kérdésre, hogy ha olyanok lesznek a körülmények, visszatérne-e a válogatott kispadjára Dárdai Pál, a sajtófőnök azt válaszolta, a szövetségi kapitányság és a Hertha vezetőedzői pozíciója is sokkal előbb jött a karrierjében, mint ahogyan azt a szakember utánpótlásedzőként eltervezte. „Ettől függetlenül én nagyon tudatos embernek ismertem meg őt, azt gondolom, ha most ő megkapta a lehetőséget a Herthánál, akkor ezt nehezen fogja kiengedni a kezéből. Azt elmondta nekem is, hogy nagyon-nagyon jó alapozáson vannak túl, még ha a játékoskeretet nem is feltétlenül tudta úgy alakítani, ahogyan szerette volna, de biztos, hogy a stabil alapok meglesznek. Meggyőződésem, hogy jó szezont fog futni a Herthával, és utána ebből kifolyólag szerintem legalább tíz évig lesz a Hertha edzője."

Legfrissebb hírek

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
9 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:28

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
Tegnap, 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik