MLSZ: a gyilkos kritika után Pisont odébbáll - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.02. 20:11
null
Elváltak Pisont István és az MLSZ útjai
Az elmúlt időszakban az U18-as válogatottat irányító szövetségi edző, Pisont István felajánlotta távozását Bernd Storck sportigazgatónak, aki elfogadta azt – tudatta a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

 

Pisont István a múlt heti, Norvégia elleni felkészülési mérkőzést követően, az U18-as válogatott játékosai előtt már bejelentette távozási szándékát, míg a Magyar Labdarúgó-szövetséggel néhány nappal később tudatta hivatalosan is döntését. A korábbi 31-szeres válogatott labdarúgó a hét elején Bernd Storckkal történt megbeszélése során erősítette meg elhatározását, az MLSZ sportigazgatója a kialakult helyzetben egyetértett a döntéssel, és tudomásul vette Pisont István felmondását.

A szövetségi edző múlt heti, az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában kíméletlen kritikát fogalmazott meg saját U18-as játékosairól.

A távozó szövetségi edző 2009 januárjától dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetség kötelékeiben, az elmúlt több mint hat évben közel 150 nemzetközi mérkőzésen ült a korosztályos válogatottak kispadján edzőként vagy másodedzőként. Az utóbbi években több korosztályos válogatottnál is ért el részsikereket, az 1995-ös és az 1996-os születésű játékosokkal egyaránt U17-es Európa-bajnoki elitkörbe jutott, és mindkét esetben csak kevéssel maradt le csapatával a kontinensviadalról, előbbi esetében pusztán adminisztratív okok miatt nem jutott be a nyolcas döntőbe együttese. Stábtag volt a 2009-es U20-as világbajnokságon, és tavaly nyáron másodedzője volt a vb-részvételt kiharcoló U19-es együttesnek is.

Pisont István szövetségi edzőként 15 tétmérkőzésen vezetett utánpótlás-válogatottat, mérlege 10 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség. Csapataival több nemzetközi viadalt is megnyert, köztük a hazai rendezésű Telki-kupát.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
4 órája

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03