Válogatott: Varga Roland utolsó előttiből első lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.08. 17:22
Varga Roland gólt és gólpasszt jegyzett a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen (3–0), nem csoda, hogy olvasóink szerint a Győri ETO labdarúgója volt a mieink legjobbja szombat este a Puskás Ferenc Stadionban.

Varga Roland nagyot lépett előre néhány nap alatt, hiszen az Albánia elleni szerdai felkészülési mérkőzésen nem igazán tudta meggyőzni a szurkolókat a neki jutó szűk félóra alatt, csak Pátkai Máté kapott nála rosszabb átlagosztályzatot.

Az akkor elsőként végző Rózsa Dániellel újra elégedettek voltak szavazó kedvű olvasóink, a Haladás kapusa ezúttal a harmadik helyen zárt, míg a második ismét Priskin Tamás lett, aki az albánok után a kazahok kapuját is bevette.

OLVASÓINK ÍGY OSZTÁLYOZTÁK A MAGYAR VÁLOGATOTT TAGJAIT A KAZAHSZTÁN ELLEN NYÚJTOTT TELJESÍTMÉNYÜK ALAPJÁN:

Varga Roland 6.12 (2169)
Priskin Tamás 5.51 (2169)
Rózsa Dániel 5.4 (2170)
Korcsmár Zsolt 5.07 (2169)
Korhut Mihály 4.92 (2169)
Simon Krisztián 4.82 (2169)
Lang Ádám 4.8 (2169)
Vécsei Bálint 4.6 (2169)
Kalmár Zsolt 4.54 (2169)
Kovács István 4.53 (2169)
Futács Márkó 4.41 (2169)
Heffler Tibor 4.37 (2170)
Gyurcsó Ádám 4.31 (2169)
Zsidai László 4.21 (2169)
Nagy I Gábor 4.18 (2169)
Nikolics Nemanja 4.05 (2169)
Szavazatok száma: 2170

Legfrissebb hírek

Szavazás: a New England Patriots vagy a Seattle Seahawks nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
55 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2026.02.04. 13:03

Olvasóink a BVSC-középpályás bombagólját látták a legszebbnek az NB II őszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.01.03. 13:56

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.12.27. 15:02

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2025.12.27. 11:25

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
2025.12.25. 18:02

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
2025.12.24. 12:37

Szoboszlai negyedszer nyert, megdőlt Portisch rekordja – íme, az év legjobbjai!

Egyéb egyéni
2025.12.16. 16:48
Ezek is érdekelhetik