Holland-magyar: Nekünk minden mindegy - Böde

Vágólapra másolva!
2013.10.10. 22:36
A pénteki vb-selejtező helyszínén, az Amsterdam Arenában edzett a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek három tagja bizakodva nyilatkozott a Magyar Labdarúgó-szövetség helyszínen forgató stábjának a Hollandia elleni találkozót megelőzően.
„Jobb helyet álmodni sem tudtam volna az első válogatottbeli edzésre – nyilatkozta az MLSZ Tv-nek Nikolics Nemanja, keretünk újonca, aki a sérült Szalai Ádám kiesése után csatlakozott a válogatotthoz. – Jó a hangulat, mindenki várja már a mérkőzést, és reméljük, hogy utána is ilyen jó lesz a hangulatunk. Minden játékost feldob egy ilyen közeg, nem mindegy, hogy egy futballista öt, tíz vagy ötvenezer ember előtt játszhat. Ha lehetőséget kapok, próbálok maximumot nyújtani, és segíteni a csapatnak. A srácok befogadtak, nem volt nehéz dolgom, mindenki barátságos volt, és ez megkönnyítette a dolgomat.”

Böde amondó, a válogatott az esélytelenek nyugalmával készül 
(Fotó: Mirkó István)
Böde amondó, a válogatott az esélytelenek nyugalmával készül (Fotó: Mirkó István)
„Nekünk minden mindegy, tudjuk, hogy a hollandok az esélyesek, mondhatjuk azt, hogy az esélytelenek nyugalmával készülünk a mérkőzésre, de azért mégis komoly tét van – mondta Böde Dániel, csapatunk támadója. – A hollandok újoncai sem ma kezdték a szakmát, mindegyikük jó futballista, de bízom benne, hogy a testi erőmet azért tudom használni és kamatoztatni majd a mérkőzésen.”

„Csak rajtunk múlik, mennyire leszünk egységesek, mennyire tudunk segíteni egymáson, mennyire leszünk közel a védekezésben – szakmázott Varga József, aki a védekezésben számít alapembernek. – Elöl pedig minden mérkőzésen adódik lehetőségünk, bárki ellen játszunk, ha azokkal tudunk élni, akkor elérhetünk egy jó eredményt. Volt már szerencsém játszani ilyen típusú és hangulatú mérkőzésen, aminek nagyon örülök, és megvan az az előnye, hogy nem izgulok ilyen meccsek előtt. Tudom azt, hogy mire számíthatok, engem feldob, inspirál az ilyen mérkőzés, amit bizakodva várok.”

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG: A VB-SELEJTEZŐ FELVEZETÉSE PERCRŐL PERCRE!
Legfrissebb hírek

„Óriási motivációt jelent” – megmutatta kisfiát Böde-Bíró Blanka

Kézilabda
2026.01.29. 15:02

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

Rossz hír a paksiaknak a Fradi-meccs előtt: Böde Dánielre többhetes kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 13:16

Bognár György: Legyünk újra európai kupaszereplők!

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 06:53

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2025.12.27. 12:34

Nikolics Nemanja és Pető Tamás: Hazaértünk és motiváltak vagyunk 

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 17:35

Olvasóink Vargát látták a legjobbnak, Szalait a leggyengébbnek az írek ellen

Magyar válogatott
2025.11.17. 17:11

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
2025.11.13. 14:43
Ezek is érdekelhetik