Válogatott: Szabics elszánt, a román meccsre fel akar épülni

2013.02.21. 21:21
Szabics Imre úgy érzi, március második felére felépül sérüléséből, és reméli, pályára léphet a Románia elleni világbajnoki selejtezőn – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapján.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Sturm Graz 31 éves támadójának a szeméremcsontja gyulladt be. Az első orvosi diagnózis azt valószínűsítette, hogy hosszabb kihagyás vár a játékosra, akinek korábban már volt hasonló sérülése, és akkor csak fél év pihenő után tudott visszatérni a pályára.Amint arról korábban beszámoltunk, a Sturm Graz 31 éves támadójának a szeméremcsontja gyulladt be. Az első orvosi diagnózis azt valószínűsítette, hogy hosszabb kihagyás vár a játékosra, akinek korábban már volt hasonló sérülése, és akkor csak fél év pihenő után tudott visszatérni a pályára.

Most jobb a helyzet, legalábbis a futballista szerint, aki az mlsz.hu-nak a csütörtöki MR-vizsgálat után elmondta: valóban szükség van egy rövidebb kihagyásra, de a románok elleni meccsre szeretne ismét csúcsformába lendülni, és jó játékkal segíteni a válogatottat.

„Az első diagnózisok alapján úgy tűnt, hogy hosszabb kihagyás vár rám, én azonban most úgy látom, hogy rövid pihenés után pályára léphetek. Ezen a héten nem gyakorolhattam a csapattal, de úgy készülök, hogy hamarosan bekapcsolódok a munkába, és március 22-én pályára léphetek a románok elleni kulcsfontosságú vébéselejtezőn" – mondta Szabics az mlsz.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Az MLSZ módosította a hétvégi NB I-es és NB II-es mérkőzések időpontjait

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 09:51