U19-es Eb-selejtező: újabb vereség, ezúttal a szerbektől

MTI/MLSZ.HU MTI/MLSZ.HUMTI/MLSZ.HU MTI/MLSZ.HU
Vágólapra másolva!
2012.05.27. 21:24
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott második mérkőzését is elvesztette az Újvidéken zajló Európa-bajnoki selejtező elitkörében, így eldőlt, hogy nem jut ki a kontinensviadalra.

Tuboly Frigyes csapata az elitkör első mérkőzésén nem tudott pontot szerezni a románok ellen, vasárnap pedig már egy újabb nehéz ellenfél, a németek ellen döntetlent elérő házigazda szerb válogatott következett. A mieink a Dombó Dávid – Lang Ádám, Tóth Ferenc, Czégel Máté, Tamás Krisztián – Hajdú Ádám, Adorján Krisztián, Poór Patrik – Vécsei Bálint (Vass Patrik, 81.), Novothny Soma (Szécsi Márk, 64.), Radó András összetételben szerepeltek a találkozón.

A magyar válogatott ezúttal jóval fegyelmezettebben játszott, mint a románok ellen, az első meccsen ugyanis éppen a nagy rohanás okozta a csapat vesztét. A házigazdák végig mezőnyfölényben játszottak, de nem tudtak mit kezdeni a mieink jól megszervezett védekezésével, a labdabirtoklási fölényük főleg szögletekben mutatkozott meg.

A második félidőben is a szerbek irányítottak, de a magyar válogatottban is végig „benne volt a gól”, érezhető volt, hogy aki betalál, megnyeri a mérkőzést. A hajrában nagyon közel jártunk a vezetés megszerzéséhez, a 85. percben Radó András lövését azonban védeni tudta a szerb kapus, az ellentámadásból pedig gólt lőttek a hazaiak, egy távoli lövés után lepattanó labdát Nikola Ninkovics juttatott a hálóba, beállítva az 1–0-ás végeredményt.

„A mai mérkőzésen nagyon jól játszottunk, le a kalappal a srácok előtt – mondta a lefújás után az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes. – A szerbek többet birtokolták a labdát, de végig taktikusan, okosan futballoztunk, sajnos nem tudtuk értékesíteni a lehetőségeinket. A hazaiak a hajrában, másodpercekkel egy kimaradt ziccerünk után egy lepattanó labdát lőttek a kapuba, ezzel nyerték meg a meccset. Ezúttal nüanszok döntöttek, de a mostani vereségnél sokkal jobban sajnálom, hogy pénteken nagyon elrontottuk az első meccsünket. Sajnos úgy látszik, hogy a magyar játékosoknak a nagy tornákon mindig szükségük van egy mérkőzésre, hogy felvegyék a nemzetközi ritmust, és ez bizony óriási hátrányt jelent a számunkra.”

A másik mérkőzésen a románok 1–1-es döntetlent értek el a németekkel.

A négycsapatos tornáról csak az első helyezett vehet részt a júliusi, észtországi Eb-n.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 2. FORDULÓ
Románia–Németország 1–1 (0–0)
Szerbia–Magyarország 1–0 (0–0)
A PÉNTEKI 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Románia–Magyarország 4–0 (2–0)
Németország–Szerbia 2–2 (0–1)
A SZERDAI PROGRAM
Németország–Magyarország 17 ó
Szerbia–Románia 17 ó
Az állás: 1. Románia 4 pont (5–1), 2. Szerbia 4 (3–2), 3. Németország 2, 4. Magyarország 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik