Madridban mérkőzött meg a Reallal a Puskás Akadémia U16-os és U19-es csapata

M. B.M. B.
2026.02.18. 08:06
null
Az U19-esek szoros vereséget szenvedtek (Fotó: puskasakademia.hu)
Kedden hagyományos tavaszi túrája során a Puskás Akadémia U19-es csapata a Real Madrid Juvenil A-együttesével mérkőzött meg, míg az U16-os gárda a királyiak Cadete A-alakulatával csapott össze – számolt be róla a felcsútiak honlapja.

Puskás Ferenc egykori klubja, a Real Madrid évről évre meghívja a Puskás Akadémia U19-es csapatát egy felkészülési mérkőzésre – viszonozva azt, hogy a királyiak U17-esei évről évre vendégei lehetnek a felcsúti Puskás–Suzuki-kupának. Idén az idősebb korosztály mellett az U16-osok is elutazhattak a spanyol fővárosba – derül ki az akadémia honlapján megjelent felvezetőből.

Az U19-es meccsen a spanyolok irányították a találkozót, és ugyan a magyar félnek is voltak helyzetei, egy hajrában gólra váltott tizenegyessel a madridiak örülhettek a végén – olvasható a felcsútiak beszámolójában.

A Puskás Akadémia U19-esei először 2011-ben látogattak el Madridba, és eddig egyszer, 2019-ben tudtak nyerni, emellett kétszer játszottak gól nélküli döntetlent.

Az U16-osok mérkőzésén a mieink a meccs kétharmadáig tudták tartani a tempót a Reallal (Tóth-Ludvai Dávid tizenegyesével 1–0-s hátrányból egyenlítettek is), majd ezt követően – dacára annak, hogy Bohon Zalán remekelt a kapuban – vereséget szenvedtek.

A mérkőzéseket a helyszínen tekintette meg Habsburg György, Magyarország madridi nagykövete is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Real Madrid Juvenil A–Puskás Akadémia U19 1–0 (0–0)
Real Madrid Cadete A–Puskás Akadémia U16 5–1 (1–0)

 

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
Tegnap, 10:51

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 13:25

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 13:05

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Meghozta döntését a Real Madrid csapatkapitánya – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 15:40
Ezek is érdekelhetik