Válogatott: Próbálunk meglepetést szerezni Finnországban - Egervári

Vágólapra másolva!
2010.10.08. 21:18
A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn 8–0-ra legyőzte a Puskás Ferenc Stadionban San Marinót. Egervári Sándor szövetségi kapitány a találkozó után örült, hogy kijött a két együttes közötti tudásbeli különbség.

„Bíztunk benne, hogy kijön a különbség, ami a játékosok egyéni képességei között van, de ekkora győzelemre azért nem gondoltunk, bár egész héten remekül dolgozott a csapat. Szalai Ádám valóban jó formában van, mostanság nagy önbizalommal lép pályára, és rajtunk is segíthet a határtalanul pimasz csatárvér, ami őt jellemzi. Vállalkozó volt a csapat, élvezték a mérkőzést a fiúk, így öröm volt nézni a futballjukat” – nyilatkozta a szövetségi kapitány a Sport Tv-nek a mérkőzés után, majd beszélt a következő fellépésről is.

„A finnek jól játszottak Hollandia ellen, így kemény mérkőzésre számíthatunk kedden, ám megpróbálunk meglepetést szerezni, és igyekszünk felborítani a papírformát idegenben.”

„A finnek jól játszottak Hollandia ellen, így kemény mérkőzésre számíthatunk kedden, ám megpróbálunk meglepetést szerezni, és igyekszünk felborítani a papírformát idegenben.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik