Légiósok: Ráteszek még egy lapáttal – Németh András

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 13:02
null
Németh András (Fotó: AFP)
A tehetséges, korosztályos magyar válogatott középcsatár, Németh András bemutatkozott a belga Genkben, s meghálálta Bernd Storck vezetőedző bizalmát, a hajrában csereként beállva szép gólt lőtt. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. 

Felejthetetlen estén van túl Németh András. A Genk 19 éves magyar csatára hosszas várakozás után tétmeccsen is bemutatkozott csapatában, a Beerschot elleni hazai bajnoki 89. percében lépett pályára, s Bernd Storck vezetőedző bizalmát kevesebb mint három perc elteltével meghálálta: szép gólt lőve beállította a 4–1-es végeredményt. Bár a hétközi edzéseken jó teljesítményt nyújtott, a mérkőzés előtti napig kevés esélye volt a bemutatkozásra: enyhe lefolyású koronavírus-fertőzéséből felépülve múlt hét kedden kezdhette újra a munkát.

„Az utolsó tréningen azonban úgy éreztem, megkaphatom a lehetőséget, és így is lett  – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Németh András.  – Amikor a hajrában szóltak, hogy készüljek a bevetésre, olyan gyorsan átöltöztem, ahogyan csak tudtam. Izgatottan toporogtam a pálya mellett, s reméltem, hogy minél hamarabb megszakad a játék – persze nem olyan áron, ahogyan történt, középkezdéshez készülve kellett beállnom a kapott gól után. Különleges érzés volt bemutatkozni, nem beszélve arról, ami a gólom után kerített hatalmába. Rám jellemző találat volt, a tizenhatoson belül, jó labdaátvételt követően lőttem ki a jobb alsó sarkot, ám kellett hozzá cimborám, Luca Oyen remek átadása is. Az idény eleje óta vártam arra, hogy megkapjam az esélyt, megkönnyebbültem, hogy így sikerült ez a néhány perc. Elöntött a boldogság, a lefújás után megköszöntem Bernd Storck vezetőedzőnek a bizalmat. A társaim is örültek a gólomnak, hiszen tudják rólam, hogy alázatosan dolgozom. Két hete, amikor koronavírussal bajlódtam, aligha gondoltam, hogy ilyen pillanatok várnak rám, de a futballban minden gyorsan történik: nincs mese, ki kell használni a lehetőségeket.”     

Letette névjegyét, az edzések után tétmérkőzésen is bizonyította tehetségét. Hogyan tovább? Nincs könnyű helyzetben, hiszen a szerdai, Mechelen elleni bajnokiig minden bizonnyal felépül a 12 gólos Paul Onuachu.

„Nagy a konkurenciaharc a posztomon, ketten is előttem vannak a sorban, de ráteszek még egy lapáttal, s bízom benne, hogy a folytatásban több lehetőséget kapok. Tizenkét bajnoki van hátra az idényből, szeretnék minél több időt a pályán tölteni az első csapatban és fejlődni.”    

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik